Kövér: Nem hagyjuk, hogy a gyerekeink és unokáink újabb mérgezett eszmék és újabb diktatúrák áldozataivá váljanak

Február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, ez alkalomból Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a Kovács Béla-szobornál elmondott megemlékezésen azt mondta,

„a kommunizmus áldozatainak emléknapja nemcsak arra alkalom, hogy fejet hajtsunk sokat szenvedett elődeink előtt, hanem arra is, hogy kinyilvánítsuk akaratunkat: nem hagyjuk, hogy a gyerekeink és unokáink újabb mérgezett eszmék és újabb diktatúrák áldozataivá váljanak”.

Kövér László szerint a 20. században a magyar államot két alkalommal is túszul ejtette a kommunizmus. Először 1919-ben 133 napra, másodszor 1947-ben, több mint negyven évre. Mindkét alkalommal külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erőszakkal támadó, idegen érdekeket szolgáló ügynökhálózatok voltak a magyarországi kommunizmus szálláscsinálói – mondta.

A házelnök szerint

„a nyugati világban napjainkban elharapódzó megdöbbentő keresztényellenesség, az alapvető biológiai, gazdasági és kulturális tényeket tagadó, valóságidegen ideológiák tobzódása, az egyre nyíltabb magántulajdon-ellenesség vagy éppen a politikai terrorcsoportok megjelenése nem más, mint a kommunista eszme és gyakorlat visszatérési kísérlete”.

telex.hu

11 Responses

  1. Sakkban tartja Magyarország, mint a miskolci elmeosztályával a világ országainak létrehozójával az összes ide tartozó elmebeteg szereplőjét és globális világtestvériség tagjait, mivel sajátja az űrpusztító Hunnia börtöne általxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

  2. Túl gyorsan követik egymást a hozzászólások. Lassítsunk. szerint:

    Egyébként el kéne azon gondolkozni, hogy mindenféle szexet betiltani, kivétel gyereknemzés céljából. Bár akkor is előzetes engedélyhez és időpontfoglaláshoz kötötten. Az okmányirodákban e célra létrehozott, elkülönített helyiségekben, a nemzeti hitvallás bekeretezett szövege alatt.

    5
    2
  3. Egyébként szombaton azé nem szavazták meg a 10.-et, mert a geczi vétózott, de vasárnapra direkt a 97% magyar ellen szavazott mert ő szeret mindenhol mindenki ellen menni.
    Tegnap Soros támogatta ma hátba szúrta.
    tegnap sovány ma disznóhájas,
    Tegnap elzavarta ruszkikat ma bebújt putyin seggébe,
    tegnap komcsi volt ma náci,
    tegnap szegény volt, ma dúsgazdag,
    tegnap még nem lopott ma meg szétlopja az országot,
    tegnap a liberális internacionálé alelnöke volt ma ILlipcsi és szidja liPcsiket,
    tegnap… tegnapelőtt … és holnap…???

    5
    2
  4. Közben nehezítésként, a ribancpofa portréja is ott figyelne
    https://magyarorszag24.hu/images2/2023_48801.jpg

    1. Ribancpofa? Ennek meg mi köze a témához?
      https://pbs.twimg.com/media/FpPQfkTWIAIIaTJ?format=jpg&name=small

      1
      1
  5. „Kövér: Nem hagyjuk, hogy a gyerekeink és unokáink újabb mérgezett eszmék és újabb diktatúrák áldozataivá váljanak . . . ”
    JA. EZÉRT AZTÁN KÖVÉR ELVTÁRS A BARÁTAIVAL MÉRGEZI GYEREKEINKET ÉS UNOKÁINKAT, ELLOPVA TŐLÜK A JÖVŐT !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű