A „zenélő” út maga a pokol. Tök mindegy, hogy mit „zenél”: szörnyképződmény. Ezek mennek

A „zenélő” utakról

Kedves Autósok! Kérjük, ne hajtsatok rá az utak zajt keltő bordáira! Hogy miért?

Mert a „zenélő” út maga a pokol. Tök mindegy, hogy mit „zenél”: szörnyképződmény.

Fent azért az idézőjel, mert ezek az utak nem zenélnek, hanem zajt keltenek. Jelentős zajt. Már néhány perc után is rettenetesen idegesítőt, és vannak honfitársaink, akik ebbe a zajba vannak kényszerítve hosszú-hosszú, véget érni nem akaró kárhozatban. Ha létezik karma (na, persze), akkor mindenkinek, aki ehhez kivitelezőstül, engedélyezőstül, dalszerzőstül asszisztált, egy örökkévalóságon át ezt kell ismételve hallgatnia a pokolban, jutalmul azért, mert a pokol egy variánsát sikerült a földön előállítaniuk.

Bárki belegondolt valaha is abba, mit jelent egy ilyen zajforrás közelében élni nap nap után?

Bárki gondolkodik a döntéshozók között? Bárki elképzeli egyáltalán, milyen átkot szabadít a környékben lakókra egy ilyen zajongó úttal?

Hogy másutt mi a konkrét helyzet, nem tudom, saját tapasztalatból a 67-es zajongó útról tudok beszélni.

Amikor először meghallottuk, azt hittük, pár utcával arrébb egy erősítőből az udvarukon valamit hallgató gyerekek szórakoznak, aztán azt gondoltuk, valahol lakodalom van a környéken, és annak a zaja hallatszik át az udvarunkba. Pár óra elteltével az utóbbi elképzelés tűnt valószínűbbnek, azzal a kiegészítéssel, hogy a zenekar rettenetesen berúghatott, mert sem hangnemet, sem tempót nem tud már tartani.

Képzelhettük ezt azért, mert a 67-es út zajkeltő bordáiból előkúszó zúgás a következő tényezők befolyásától változik: 1. milyen gyorsan halad rajta egy jármű 2. milyen vastag kereke van. Ehhez mérten lesz irreálisan gyors vagy lassú, illetve cincogóbb, vagy brummogósabb a zaj.

Képzeld el, hogy békésen ülsz a kertben, hallgatod, amint a madarak nyári trillákat eregetnek az égre, nyugalom duruzsol, a fák levelei közt friss szellő incseleg, aztán egy trottyos, tajrészeg lakodalmas zenekar hallássérült trombitás szekciója belekezd, hogy trálállá trálállá trálállálálá trálállá.

És az út környékén, széljárástól függően 5-8 km-es körzetben simán hallható mindenütt. Minden autó, teherautó után, amelyik ráhajt a kövekre több ezer ház udvarába, kertjébe tör be a trálállá trálállá trálállálálá trálállá.

Ehhez olyan hangerőt képzeljetek el, mintha pár méterre tőletek egy jól felerősített mobiltelefon csengőhangját kellene hallgatnotok naphosszan.

Mit szólnál, ha ezt napjában több százszor kellene átélned? Hallgatni ugyanazt a dalrészletet. Majd másnap újra, így tovább egész héten, aztán kitolni ezt egy hónapig, félévig, majd egy évig minden nap. Cintulával szólva: éééjjel-nappal!

Képzeld el, hogy kiülsz a kertbe olvasni, és ez szól az udvarodban folyton, képzeld el, hogy nyáron a melegben, amikor éjszakára nem csukod be az ablakot, hisz friss levegőre vágysz, ez szól a szobádban, és ebédnél is, képzeld el, hogy ez szól, ha jó kedved van, ez szól, ha szomorú vagy.

Képzeld el, hogy ez szól a bolt előtt, és az óvoda udvarán, képzeld el, hogy ez szól a nyugágyad felett, és ez szól a temetőben. Igen. Mindenhol.

Képzeld el, hogy meghalt a gyereked, meghalt az édesanyád, az édesapád, Te állsz a sírja mellett, a pap épp elmondta az utolsó szavakat, a koporsója leereszkedik, kopognak a rögök, és szól hozzá trottyosan, ormótlanul otrombán a 67-es út, távolból mindent átitató ocsmány zaja. Ez nem költői túlzás. Ez a Valóság. Mindez VAN.

Szóval, szépen kérjük, kedves Autósok! Ne hajtsatok rá az utak zajt keltő bordáira! Jusson eszetekbe: lehet, hogy épp valakinek a legmélyebb fájdalmát tisztelitek meg, ha elkerülitek.

Illyéssel szólva, ahol hatvanhetesút van, ott hatvanhetesút van. Nem csak rádióban, spotifyban, youtube-on, ott van tízóraidnál, ebédednél, szendergésednél, álmodból ez riaszt, ott van az első ablaknyitásnál reggel és fáradt, kerti mélázásod közben ez nyomaszt.

Idő múltával ebben a környezetben magad sem tudod, hogy mitől vagy feszült, csak egy alap diszkomfort érzés telepszik rád. A Jackie Brownban Louis (Robert De Niro) legalább kilövi a feszültségét a parkolóban folyton neki dumáló Melanie-ba (Bridget Fonda) ezzel (elismerem, leheletnyit túlreagálva, ám nagyon is érthetően) kiengedi a gőzt.

De itt mit csináljunk, amikor az ezredik ismétlésre már az agyadra megy a 67-es út? Se lehalkítani, se lekapcsolni nem lehet.

Álljunk neki flexszel privát elbontani?

Szóval szépen kérjük, kedves Autósok! Ne hajtsatok rá az utak zajt keltő bordáira!

Ha esetleg lenne olyan jófej valaki, hogy épp ott robban le pár órára, és így a környékbélieknek ajándékoz egy szusszanásnyi időt, csendet, hamar elérheti, hogy teret neveznek el róla valahol. Ha egy napra valaki ráparkol, megvan a bronz lovasszobra!

A legrosszabb mindezen túl a dallamtapadás. Amikor bezárkózol, és a szobádban akaratlanul is megy tovább a fejedben a trálállá trálállá trálállálálá trálállá. Nem kívánom senkinek. Tényleg.

Az amerikai Oklahomában három börtönőrt elítéltek, amiért a Baby sharkot játszották egész nap néhány fogvatartottnak. Mint kiderült, megesett, hogy éjjel kettőkor zendítettek rá, amiért az ügyet tárgyaló bíró az eset komolyságára tekintettel, a legsúlyosabb ítéletet szabta ki. Csak mondom: éjjel kettőkor itt is mennek az autók. Sajnos nem áll le a forgalom. És igen, tudjuk, mert szerencsére nyolc kilométeres körzetben mindenki tudja, hogy épp közlekedik valaki. Lenne esetleg valahol egy bíró?

Szóval szépen kérjük, kedves Autósok! Csak Ti tudtok segíteni! Ne hajtsatok rá az utak zajt keltő bordáira! Nektek egy apró kormánymozdulat, ami több ezer embernek néhány másodpercnyi béke. És ha elegen mozdítják jó irányba a kormányt, sokkal több béke lesz az otthonokban.

Minden, a világnak gondolkodásra képes döntéshozókkal megáldott országában azon igyekeznek, hogy az autóutak a lehető legkisebb zajterhelést jelentsék a környék lakosságára, ha kell, zajvédő falakat emelnek, de nem mi. Tényleg ennyire elveszett a normalitás e tájon?

A Republic zenekarban feltételezem, érző, érzékeny művész emberek alkotnak, akik az emberi fájdalmat, szépséget sűrítik dalokká. Hogyan asszisztálhatnak ehhez? Hogyan lehetnek ennyire érzéketlenek, hogy ilyen szörnyűséghez adják oda a dalukat?

Somogyban sok szegény ember él. Jellemzően a szegény ember hangja nem hallatszik messzire. A szegény ember nem tud hatékonyan érvelni, szervezkedni, érdeket érvényesíteni. Ha valaki nem hiszi, nézze meg Tamás Gáspár Miklós, A szegénységről című videóját. Sokat segít ezt megérteni. Tanulhat belőle.

Somogyban is volt tiltakozás, de nagyon senki nem akarta meghallani. Senki sem akarta elővenni az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkét, a kínzás tilalmával.

Sajnos mára az emberi nemtörődömség egyik legocsmányabb mementójává lett: a „zenélő” út. Mi pedig csak nézünk, hallgatunk, ahogyan a gyönyörű somogyi tájban trottyosan, otrombán vonít a tahóság áriája.

Szóval szépen kérjük, kedves Autósok!