Miskolc. Guzi leesett a lóról

Guzi Blankának nem volt szerencséje a lovas számban

Peridot Kupa fedett pályás nyílt magyar bajnokság döntőit vasárnap rendezték, előbb a női 18 fős mezőny mérte össze erejét Budapesten. A fináléban érdekelt volt a miskolci Swimming PC sportolója, Guzi Blanka is, aki a vasárnapi döntőbe – a mezőny többi tagjával együtt – magával vitte a csütörtöki rangsoroló vívás eredményét (18 győzelem, 16 vereség), és 220 ponttal, a 11. helyről kezdte a napot. A bónusz vívás volt az első programpont, ebben Guzi Blanka nem gyarapította a pontszámát. Innen a lovaspályára mentek át a versenyzők, akik közül csak 11-nek (!) sikerült befejeznie ezt a számot (hárman el sem kezdték a számot, négyen pedig nem tudtak végig menni a lovaspályán), és mindössze egy olyan öttusázó volt, aki szintidőn belül teljesítette a pályát, és így megkaphatta a maximális 300 pontot. A Swimming PC versenyzője az utolsó akadályig, a kombinációs ugratóig szépen, hiba nélkül haladt, ám Fenton nevű lova ekkor ellenszegült, nem ment rá az akadályra, és az újabb próbálkozás sem járt sikerrel, olyannyira nem, hogy Guzi Blanka leesett a lóról. boon.hu