Amikor pedig kormánypárti politikusok, netán miniszterek vagy a Fidesz-holdudvar „beszélő fejei” megszólalnak az ügyben, elég sok zagyvaságot hordanak össze. A legjobb példa erre talán a külföldi beruházások bevonzásáért felelős, és az ilyen sikerekkel gyakran büszkélkedő Szijjártó Péter, akinek két emlékezetes megjegyzését is érdemes kiemelni. Az egyik, amikor azt állította, hogy ha valaki az elektromos akkumulátorgyártás ellen küzd, az a környezetvédelem ellen, és a nemzetgazdasági érdekek ellen küzd. Sőt, Szijjártó nemrég egy újabb akkumulátoralkatrész-üzem építését jelentette be, és „hivatásos hergelőket” emlegetett.

 

Szijjártó Péter, Kikkava Juji, a japán Nippon Paper Industries Co., Ltd. vezérigazgatója és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a japán cég beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján 2023. február 6-án. A Nippon Paper Industries akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton.
© MTI / Soós Lajos

Pedig nem is olyan rég még a Fidesz is sokkal érzékenyebb volt a környezet védelmére, egy-egy ilyen beruházás környékén élők érdekeire. Olyannyira, hogy 2008-ban – igaz, akkor Gyurcsány Ferencnek hívták a kormányfőt, a Fidesz pedig ellenzéki párt volt – még a Fidesz akarta népszavazással megakadályozni az indiai Apollo Tyres cég Gyöngyösre tervezett gumigyárának építését. Végül még a népszavazás megrendezése előtt kihátrált a beruházásból a külföldi befektető. Ám a sors furcsa fintoraként ugyanez a cég néhány évvel később az időközben kormányzati pozícióba került Fidesznél már nemcsak szívélyes fogadtatásra, hanem az állam bőkezű pénzügyi támogatására is talált, és végül felépítette a nem messzi Gyöngyöshalászon a gumigyárát, amit nem más avatott fel, mint Orbán Viktor miniszterelnök.

hvg.hu