A Ruszin-Szendi nevű főhonvéd ugyanis kiröppent a “honvédségi” luxus géppel a mocskos, sorosista Amerikába. De amikor… A hónap

Válaszként erre: NévtelenA Ruszin-Szendi nevű főhonvéd ugyanis kiröppent a “honvédségi” luxus géppel a mocskos, sorosista Amerikába. De amikor indult volna vissza, koccantak egy reptéri üzemanyag szállító autóval, így javítani kellett a gépet. A főhonvéd azonban ahelyett, hogy vett volna egy jegyet valamelyik menetrendszerinti járatra és hazajön vele, szólt a honvéd pilótáknak, hogy ugorjanak ki a másik luxus repülővel érte. Ha első osztályon utazik, akkor is hazahozhatta volna a honvédelmi főülepet pár százezer forintból. Így negyven 35-40 millió adófizetői pénzt égetett el pluszban (az eredeti gép hasonló költségén felül) . A híradó egyébként idézi Ruszin-Szendi néhány nappal ezelőtti beszédét is, aki azt mondta: AZÉRT JAVASOLJA A FIATALOKNAK A HONVÉDSÉGET, MERT Ő IS NAGYON JÓL ÉRZI MAGÁT OTT. A honvédeink szembeköpik a magyar adófizetőket, ez van.

8 Responses

  1. CSAK SEGÍTETTE A KIKÉPZÉSI REPÜLÉSI PROGRAMOT . . .
    45 ELMÚLT, 25 ÉVNÉL RÉGEBBEN „SZOLGÁL”, SIMÁN KIRÚGHATÓ . . .

    1
    1
  2. Csak nehogy orban abbahagyja az Unio elleni harcot,mert o is kapna egy kokit a fejere,egy otkilos kalapaccsal.
    -jo baratokat valasztott a debil vezetonk maganak…

    2
    1
  3. Bolsi módszer, kettes

    1./ kiátkozás
    2./ sz@rkavarás
    3./ elvtársi egymás akasztgatás
    3./ zabrálás

    1
    2
  4. Kiugrott USA.ba a szivárványos lobogókért.

    „Nyugodtan lehet rugózni azon hogy tanár vagy pedagógiai asszisztens. A tantestület tagja, a pedagógus demonstrációk egyik szervezője. Gyerekek közt dolgozik Tényleg a megnevezés a legfontosabb? Azt a kérdést miért nem teszi fel senki az iskola vezetésének vagy a tankerületnek , hogy miközben törvény tiltja az lmbtq propagandát az iskolában egy nyiltan lmbtq aktivista hogyan lehet a tantestület tagja?

    Csak pedagógiai asszisztens? A gyakorlatban médiatanárként alkalmazzák/alkalmazták több iskolában is. Már 2018-ban szóba került a neve egy meglehetősen durva ügy kapcsán a Tanárok rontják meg a gyerekeket az iskolákban az LMBTQ fertőjével című cikkben…

    https://www.soterline.hu/cikkek/mirol-szol-egy-pedagogiai-asszisztens-munkaja/

    Szépen le van írva, hogy bizony foglalkozik a gyerekekkel és van amikor önállóan.

    Azért kíváncsi lennék az arcodra, ha kiderülne, hogy a gyerekedet egy ilyen pátyolgatja, akkor is a fidesz vagy az O1G lenne a teljes mondanivalód?

    A közösségi oldalának nyilvános adatlapjáról kiderül, hogy Bite Szegeden született, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulója volt, majd a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát.”

    1
    2
    1. A szülők helyében és elmagyaráznám neki hogy járt a Vas.
      Addig ütném amíg „meleg”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű