Az avasi történelmi gyülekezet, a református egyház egyik ikonikus templomával, és ha nemet mondunk, mi lesz az ő sorsuk?

Közel harminckilenc év házasság és közös szolgálat után is örömmel fogadja az új kihívásokat a Miskolc-Avasi Református Egyházközségben szolgáló lelkészházaspár. Hangóné Birtha Melinda és Hangó István négy gyermeket neveltek fel, és bár nem azonnal mondtak igent Miskolc ikonikus gyülekezete meghívására, döntésüket azóta sem bánták meg.

Még mindig szakad a hó, amikor megállok a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkészi hivatala előtt. A hóesésben még fenségesebb látvány a száz méterre álló gótikus református templom, a megyeszékhely egyik legjelentősebb turisztikai látványossága, ahol mintegy ötszáz évvel ezelőtt még Dévai Bíró Mátyás is prédikált. Még mielőtt magába szippantana a karnyújtásnyi távolságú tapintható történelem, megérkezik kis fehér autóján Hangó István lelkipásztor is, aki a kapu nyitása közben észrevesz és behív.

De a történelmi emlékekhez nem kell felsétálni a templomba, megteszi a parókiaépület is, amelynek földszintjén, egy hosszú és meglepően magas folyosó végén, fehérre mázolt vasajtó mögött kapott helyet a lelkészi hivatal, az épületnek ez a része az 1700-as évekből való. Itt ülünk le beszélgetni Hangóné Birtha Melindával és férjével, hogy felidézzék a lelkészi szolgálatban eltöltött közel negyven évüket.

A helyiségben a félhomályt felváltja a villanyfény, Melinda hellyel kínál. Miközben Istvánra várunk, az asztalon heverő REforrás magazint, a Tiszáninneni Református Egyházkerület negyedéves kiadványának tavaly decemberi számát kezdem el lapozgatni. Kiderül, hogy az újság főszerkesztője ül velem szemben, így gyorsan megtudom, hogy idén, a korábbi gyakorlattól eltérően, az egyházmegyék egyes gyülekezeteire fókuszálnak majd a lapban, de továbbra is kiemelten kezelik a kerület turisztikai látnivalóit, református szálláshelyeit is, amelyek nem mindenki előtt ismertek.

Közben megérkezik István, kezében akkora pogácsákkal, amekkorákat még sohasem láttam, majd beszélgetni kezdünk.https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/negy-evtized-egyutt-hango-istvan-hangone-birtha-melinda-miskolc-avas/

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!