Skip to content

Miskolc polgármestere kész feláldozni kuratóriumi posztját a diákok Erasmus-ösztöndíjáért

Miskolc polgármestere kész feláldozni kuratóriumi posztját a diákok Erasmus-ösztöndíjáért
Miskolc polgármestere kész feláldozni kuratóriumi posztját a diákok Erasmus-ösztöndíjáért

Miskolc polgármestere kész feláldozni kuratóriumi posztját a diákok Erasmus-ösztöndíjáért

Veres Pál távozik, ha ezáltal a Miskolci Egyetem hallgatói visszakerülhetnek a programba.

Kész lemondani tagságáról a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumában Veres Pál, a város ellenzéki polgármestere, „amennyiben a miskolci diákság, a város és az egyetem érdeke úgy kívánja, és ezáltal az egyetem hallgatói visszakerülhetnek az Erasmus-programba”.

A várost 2019 ősze óta iránytó, az ellenzéki pártok és civilek által támogatott független polgármestert 2021 tavaszán nevezte ki Varga Judit igazságügyi miniszter kuratóriumi tagnak. A Telex – amelyhez eljutott Veres pénteki közleménye – emlékeztetett: a máshol sok vihart kavart modellváltás Miskolcon csöndesen zajlott le, a polgármester sem emelt szót ellene. Sőt később azt nyilatkozta a lapnak, hogy optimista az átalakulással kapcsolatban.

Veres most azt írta: „nem ördögtől való, ha a mindenkori városvezetést és ezáltal a város érdekeit most, vagy a jövőben bármikor valaki képviseli az egyetemi kuratóriumban, ezáltal hidat képezve az intézmény és Miskolc között, ápolva, erősítve és fejlesztve a két fél kapcsolatát”.

Jelezte azt is, hogy a kuratóriumi megbízatással kapcsolatban eddig sem az uniós szervezetek, sem a kormány, sem az egyetem vezetése nem kereste, de „cselekvésre készen” várja az állásfoglalásukat.

A kérdés azután vált aktuálissá, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette: a miniszterek lemondanak a kuratóriumi tagságukról a modellt váltott felsőoktatási intézményeket fenntartó alapítványokban, s ezt várják az érintett államtitkároktól, helyettes államtitkároktól és kormánybiztosoktól is.

Fotó: Archív



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2023.02.11. 08:33

    Pali neked nem a kuratóriumban van a helyed, hanem a purgatxxxxxxxxx De ha így folytatod, inkább csak a pokolra fogsz jutni.

    3
    1
    • Névtelen
      2023.02.12. 18:12

      Túlszívtad a misebort nemzethykereszténykém? :):):)

      3
      1
  2. Névtelen
    2023.02.11. 08:44

    Azt már látjuk évek óta, hogy a város vezetése nem megy. De hogy lemondani se tud ez a szerencsétlen, ebben is csak tököl, balfaszkodik? Hogy tud még az emberek szemébe nézni?

    3
    2
    • Névtelen
      2023.02.12. 17:12

      Bátor szavak ezek Bandi…Kár, hogy csak itt meg a tiktokon nagy a pofa, a közgyűlésen meg, ahol valóban be tudnátok neki olvasni, ott meg olyanok vagytok mint a lapossz@r…:):):)

  3. zp
    2023.02.11. 17:42

    A felkéréskor ugyan így a tanulókra
    hivatkozott mint most és elfogadta a felkérést
    a busás fizetéssel együtt.
    Most erre hivatkozva fog lemondani.

    3
    1
  4. Névtelen
    2023.02.11. 19:11

    Miskolc polgármestere kérjen bocsánatot az átabszott miskolciaktól, és húzzone l minél messzebbre

    1
    1
    • Névtelen
      2023.02.12. 18:13

      Mert ha nem akkor bekommentelsz még pár keményet öcskös? :):)::)

  5. Névtelen
    2023.02.12. 22:57

    Van annak valami diszkrét bája, ahogy ez a polgi arról beszél, hogy „hajlandó lemondani a posztról”. Akkor most ez tényleg nem feladatot és munkát jelentett, csak lóvét ? Hajlandó lemondani arról, hogy érvényesítse a város és a diákság érdekeit, hogy dolgozzon ? Elszólta magát ez az öntelt , szereptévesztésben lévő fószer !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük