Elhunyt Szaszkó Zoltán nyugállományú tűzoltó ezredes, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság egykori parancsnoka
Hosszú, türelemmel viselt betegség után, február 08-án, életének 63. évében elhunyt Szaszkó Zoltán nyugállományú tűzoltó ezredes, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság egykori parancsnoka.

Szaszkó Zoltánt 1984. június elsején nevezték ki a Miskolci Tűzoltóság személyi állományába, mint szerparancsnok tűzoltó főtörzsőrmestert. A Miskolci Nehézipari Műszaki egyetemi végzettségének köszönhetően, a véglegesítést, majd az öt hónapos tűzoltó tiszti átképző szak elvégzését követően, 1985. július elsején tűzmegelőzési előadó beosztásba került. Azt már akkori parancsnokai észrevették, hogy kinevezése kitűnő döntés volt, hiszen a polgári életben megszerzett tanulmányi ismereteit könnyedén át tudta ültetni a tűzoltói szakterületre.

Szaszkó Zoltán pályája innen kezdve dinamikusan ívelt felfelé. A ranglétrát végig járva több beosztásban is szolgált, munkáját, amelyre élethivatásként tekintett, mindig lelkiismerettel és kiemelkedő szakmaisággal végezte, kollégái minden körülmény között számíthattak rá. A tűzoltóparancsnoki feladatokat 1999. áprilisától látta el, szolgálati viszonyának megszűnéséig az ország egyik legnagyobb tűzoltó szervezetét irányította.

Vezetése alatt 2008 decemberében a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság a „Miskolci Gyémánt” -díj elismerésben részesült, a város felelősségteljes védelméért. Beosztásában mindig a hivatástudat, nagy szorgalom és hozzáértés jellemezte. A szolgálati viszonya 2009. augusztus 30-al szűnt meg, egészségi állapotának romlása miatt.

Tűzoltói pályája alatt számos estben igazolta azt, hogy ő ezt a szakmát élethivatásul választotta. Helytállására minden körülmény között számítani lehet. Szakmai ismerete úgy a jogszabályok terén, mint a technika oldaláról kiemelkedő volt.