Végrendelet, tudatosan

 

Életünk során nem szeretünk arra gondolni, hogy bizony előbb-utóbb véget ér. Pedig ez elkerülhetetlen. Ilyenkor életünk során felhalmozott vagyonunk, esetleg adósságaink kerülnek rokonságunk tulajdonába, a Magyar Öröklési Jog szabályai szerint. Ha minderről tudatosan akarunk rendelkezni, akkor a legjobb, ha végrendeletet írunk.

Miért végrendelkezzünk?

Amikor bekövetkezik a pillanat, és életünk véget ér, megkezdődik a hagyatéki eljárás, mely a vagyonunkat még élő rokonaink és leszármazottjaink közt osztja szét. Ez az eljárás lehet hosszú, körülményes és költséges is számukra, attól függően, hogy hagytunk-e magunk után végrendeletet. Ezzel a dokumentummal tudatosan időt és pénzt spórolhatunk gyászoló rokonainknak. Korábban már írtunk arról, hogyan legyen hiteles egy végrendelet.

Ismerethiány

Több felmérés szerint is elkeserítő mértékű a tudáshiány országunkban a végrendeleteket illetően. A társadalom nagy része nem tudja például, hogy:

  • A szóbeli és írásbeli végrendelkezés NEM egyenértékű.
  • Az elejétől végéig kézzel írt végrendelet tanuk nélkül is érvényes.
  • Az öröklésből való kizárás NEM egyenlő a kitagadással.
  • Élettárs automatikusan, végrendelet hiányában NEM örököl.

Ezen felül az emberek nagy részének fogalma sincs a végrendelkezés formai követelményeiről. Ez számos esetben vezethet érvénytelen végrendelethez, vagy ahhoz, hogy az örökösök megtámadják a végrendeletet. Ezért nagyon fontos, hogy életünk utolsó rendelkezése odafigyeléssel, tudatosan készüljön el. Ha egyedül akarnánk nekivágni, valószínűleg egy végrendelet minta felkutatásával kezdenénk neki, ami a legrosszabb választás. Általában véve a dokumentum minták így a végrendelet minta, is megbízhatatlan. Előfordulhat, hogy befejezetlen munkapéldányt találunk, vagy elavult dokumentumot, ami nem felel meg az aktuális jogszabályoknak. Esetleg olyan kitétel szerepel benne, mely számunkra fölösleges, vagy nincs benne olyan, amire szükségünk lenne. Ezen okoknál fogva ellenjavallott végrendelet minta használata.

Tudatos végrendelet

Ha tudatosan akarunk eljárni a végrendelet elkészítésében, először is kérjünk segítséget erre képzett szakembertől, Ügyvédtől. A Szerzi platformon regisztrált, Magyar Ügyvédi Kamaránál ellenőrzött Ügyvédek kényelmesen, online biztosítanak jogi tanácsadást az Ön számára, öröklési jog kategóriában. Ezt követően pedig végrendelet minta használata helyett a végrendelet okosdokumentum használatát javasoljuk. A szolgáltatás ára bruttó 10.500Ft, és semmi mást nem kell tennie, csak a feltett kérdéseket megválaszolni. A rendszer ezek alapján elkészíti a teljes, koherens dokumentumot.