A Szimbiózis Alapítvány is javában készül a Miskolci Kocsonyafesztiválra

A Szimbiózis Alapítvány is javában készül a Miskolci Kocsonyafesztiválra.

– Amikor meghallottuk, hogy ebben az évben megrendezik a fesztivált, arra gondoltunk, hogy kibérelünk egy standot – mondta a boon.hu-nak Jakubinyi László, az alapítvány elnöke. Reményünk szerint mi olcsóbban juthatunk hozzá. Azon gondolkodtunk, hogy mint helyi társadalmi vállalkozás, tehát nem mint fogyatékos emberek otthona, milyen tematikus termékeket tudnánk kínálni a fesztivál vendégeinek. Vannak munkavállalóink, akik olyan kézműves termékeket képesek készíteni, amelyeket az emberek szívesen megvásárolnának. Teljesen piaci alapon, mintha egy helyi termelő készítené azokat. Az egyik ötletünk a béka volt, aminek a készítését már el is kezdtük. Ezeket fogyatékos emberek varrják, kézzel, gyönyörű öltésekkel. Kétféle béka készül, az egyik lelógatós, a másik pedig asztalra tehetős. Ez lesz az egyik termékünk a kocsonyafesztiválon – árulta el Jakubinyi László.

Hagyományos kocsonya

Azzal folytatta, hogy mindenképpen szeretnének valamilyen gasztrotermékkel is megjelenni. Úgy döntöttek, hogy legyen az a kocsonya, mégpedig a hagyományos miskolci kocsonya, sertésből, zöldségekkel. Gondolkodtak alternatív megoldásokon is, vega vagy gyümölcskocsonyán, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fesztiválon mindig a hagyományos kocsonyának van a legnagyobb sikere.