Káli Sándor arról is beszélt: nagy tisztelője a helyi irodalomból Csorba Piroskának, Fecske Csabának, Zemlényi Attilának

Káli Sándor, az akkori polgármester az Észak-Magyarország 2003. január 31-i számában, Méhes László interjújában a helyi kulturális támogatási rendszerről és annak esetleges megújításáról beszélt.

„Kaphat ön szerint az elmúlt időszakhoz képest hangsúlyosabb szerepet az irodalom a város szellemi életének megújításában?” – ez volt a kérdés.

„Az Állítsátok meg Teréz- anyut című könyv szerzőjére, Rácz Zsuzsára gondolva, akit szeretnék meghívni, igen. Ő például jelenleg igen nagy zászlóhordozója a városnak, mert ha valahol szó esik a könyvéről, a neve mellett ott áll, hogy miskolci. S ha van egy ilyen váratlan szerencsénk, akkor ezt feltétlenül ki kell használnunk. Látni való ugyanis, hogy máig az a szindrómánk, amit a jelenlegi kohászati válság is igazol, hogy Miskolc egy poros, koszos vasgyár környéki telep, ahonnan el kell menekülni. Ezt a nem múló képet kell az olyan típusú fesztiválokkal oldani, mint a Bartók+, ami a városnak jó hírét viszi. A városmarketingbe pedig be kell építeni azt is, hogy erről a városról a magyar irodalom nagyjai, Móricz, Ady, Móra, Mikszáth is azt mondták: ez egy jó hely” – mondta Káli Sándor, aki arról is beszélt: nagy tisztelője a helyi irodalomból Csorba Piroskának, Fecske Csabának, Zemlényi Attilának.