
Pétervásárai fideszes Rémbó polgármester. Küldjél

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kicsit kátrányos, de az orsós párthoz ez illik.
” E kapcsolat fontosságát mind Horn Gyula, mind Farkas Flórián többször deklarálta, s egymás hátának lappogatásában odáig jutottak, hogy az OCKÖ (egyben a Lungo Drom) egyik alelnöke nemrég kijelentette – történetesen Nikolits titokminiszter fórumán -, hogy a cigányságnak érdeke az MSZP választási győzelme.
Harminc év csönd
Az ügyészség több, a Lungo Drom által létrehozott alapítvány ügyében folytatott és folytat most is vizsgálatot. (Mancs, 1996. március 7.) Ezek közül az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány és a Hosszú Út Alapítvány ügye jutott el a vádemelésig. Azonban a február 25-re kitűzött első tárgyalás (majd az egész büntetőper) elmaradt: kiderült, hogy Farkas Flórián eljárási kegyelemért folyamodott, amit meg is kapott akkor, amikor február 26-án az igazságügyi miniszter ellenjegyezte a köztársasági elnök döntését.
Az eljárási kegyelem iránti kérvényt a miniszter javaslatával együtt az IM továbbítja Göncz Árpád hivatalához. Dr. Zentai Gyula, a hivatal kegyelmi ügyekben illetékes munkatársa szerint nem fordult még elő, hogy ne kapott volna kegyelmet az, akit az IM javasolt. Zentai Gyula egyenesen így fogalmazott: “A politikai felelősség a minisztert terheli.” Ennek némiképp ellentmond az IM kegyelmi főosztályának vezetője, Tőkésné dr. Bánki Edit által lapunknak írásban küldött nyilatkozat: “A köztársasági elnök diszkrecionális jogkörben – indokolási kötelezettség nélkül – dönt, nem köti semmilyen irányban őt a miniszteri javaslat.”
Megy ez rövidebben is :
“Farkas Flórián : 2002 óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője és 2014-ig parlamenti frakciójának helyettes vezetője”