Jelentgető papok. Azt mondják, zaklatást követtél el, te, aki gyerekkorodban zaklatás áldozata voltál

„Nehéz feldolgozni, hogy azt mondják, zaklatást követtél el, te, aki gyerekkorodban zaklatás áldozata voltál”

  • Zaklatás miatt szerdán bűnösnek találták Pető Attilát, akit gyerekkorában molesztált egy pap. Petőt az esztergomi érsekség két vezetője, Süllei László és az azóta koronavírusban elhunyt Snell György segédpüspök jelentette fel. A bíróság szerint zaklatásnak számít az, hogy Pető az ügyében folyó eljárásról és annak következményeiről érdeklődött. Az egyházi ügyiratokat azóta sem láthatta.
  • Petőt egykori ministránsként tizenhárom éves korában zaklatta Balázs atya, akinek mára mintegy húsz áldozata került elő. Ügyét 2016 óta követi a nyilvánosság, a 444-en mintegy húsz cikkben foglalkoztunk vele.
  • Első fokon megrovásban részesítették, de Pető és ügyvédje szimbolikus okok miatt fellebbezett a hat üzenet és a „túl sok” telefonhívás miatt kiszabott ítélettel szemben. Szerintük minden túlélőre nézve fontos üzenet lett volna, hogy végül ne az áldozatot kiáltsák ki zaklatónak. Petőt másodfokon is bűnösnek találták.https://444.hu/2023/02/01/nehez-feldolgozni-hogy-azt-mondjak-zaklatast-kovettel-el-te-aki-gyerekkorodban-zaklatas-aldozata-voltal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű