Hajlandó 235 millió dollárt fizetni a horvát állam a MOL-nak

Horvátország az elkövetkező időszakban kifizeti a Mol Nyrt.-nek a nemzetközi választottbíróság által meghatározott 235 millió dollárt, a kormány már elkülönítette az összeget a költségvetésben – mondta Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter a horvát közszolgálati televízió szerda esti híradójában. Erről szerdán az INA-val foglalkozó tanácsadói testületben hoztak végső döntést, miután megvitatták azokat a jogi jelentéseket, amiket horvát jogi szakértők készítettek a kormány kérésére.

A kapott dokumentumok szerint Horvátország még 2003-ban lemondott arról, hogy a horvát bíróságok határozzanak a Mol és a horvát kormány között kötött megállapodásról. Erről csak a nemzetközi választottbíróságok dönthetnek.

A Mol 2013 végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), azt állítva, hogy a horvát kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult az ENSZ alatt működő UNCITRAL-hoz. A horvát álláspont szerint ugyanis a Mol korrupcióval szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. A döntőbírósági határozat után Plenkovic 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.

Ezutána horvátok 2022 februárjában kezdeményezték a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnál a 2016-ban az UNCITRAL által a Mol és Horvátország közötti ügyben kihirdetett ítélet felülvizsgálatát. Felülvizsgálati kérelmét Horvátország a horvát Legfelsőbb Bíróság 2021-es elmarasztaló ítéletére alapozta.https://444.hu/2023/02/01/hajlando-235-millio-dollart-fizetni-a-horvat-allam-a-mol-nak