A DK nemet mond Miskolcon az akkumulátorgyárra

 

A Demokratikus Koalíció Miskolci Szervezete nemet mond minden olyan beruházásra a városban, ami veszélyezteti az emberek egészségét, veszélyezteti Miskolc ivóvízbázisát; nemet mond azokra a beruházásokra, amelyekről az emberek feje felett döntenek; nemet mond az akkumulátorgyárra,  és szolidáris a debreceni tiltakozókkal.

Miskolc is veszélyben van, mert 2019-ben, a Déli Ipari Parkban egy japán cég akkumulátorgyárát avatták fel, amelyben egyelőre nincs ilyen termelés, de bármikor lehet, hiszen engedélyük van rá. Ezt nem fogjuk engedni!

Debrecenben óriási vihart kavart a napokban, hogy  a CATL kínai cég az egyik ipari parkban elkezdi megépíteni  az akkumulátorüzemét, amely közvetlenül a családi házas Mikepércs szomszédságában található. A gyár  9000 főt foglalkoztató veszélyes üzem és  kiemelt kormányzati beruházásként indul, így a helyeiknek már semmi beleszólásuk nincs abba, hogy a környezetükben mi épül. Az elmúlt időszakban több meghallgatáson  eddig nem látott indulatokat váltott ki az akkumulátorgyár terve, a debreceniek féltik az ivóvizüket, a földjeiket, az ingatlanjaikat, a maguk és gyermekeik egészségét. Az akkumulátorgyártás nemcsak a környezetkárosító, hanem  rendszeresek az üzemi balesetek is. A Gödön – szintén a helyiek beleegyezése nélkül –  létrehozott gyárban egyre gyakoribbak a robbanások, balesetek, nemrég pedig a komáromi üzemben sérült meg 14 ember.

A magyar kormány akkumulátorgyártó nagyhatalommá akarja tenni Magyarországot – mondja Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Miskolc parlamenti képviselője. Se istent, se embert nem ismernek, csak az a fontos, hogy továbbgazdagodjanak a kormány  dollármilliárdos üzletemberei. Nem számít számukra az emberek egészsége, nem számít az ivóvíz, a termőföld, a környezet pusztítása. Nem törődnek  már azzal sem, hogy éppen a rájuk szavazó városokról, polgárokról van-e szó. Bárkit büntetnek, ha a zsebüket akarják tömni. Debrecenen kívül Győrben például, szintén kertvárosi terület tőszomszédságában, értékes termőföldekre építenek veszélyes üzemet, bárhogy is tiltakoznak a helyiek.

A Demokratikus Koalíció Miskolci Szervezete a jövőben különös figyelmet fordít annak, hogy akkumulátorgyár ne épüljön Miskolcon – szögezi le  Hegedűs Andrea. Miskolc rendkívül jó környezeti értékekkel rendelkezik, melyre vigyáznunk kell! Egy olyan megyében élünk, ahol régóta jelen van a vegyipar, ez a térség már  nem terhelhető tovább. Mi, itt Miskolcon, szolidárisak vagyunk azokkal az anyákkal, akik Mikepércsen sírnak az utcákon a családjuk tönkrement élete miatt, azokkal vagyunk, akik megálljt  akarnak  parancsolni  ennek  az embertelen debreceni  beruházásnak.