AUTÓS BLOKÁD A MISKOLCI BELVÁROSBAN A SZOLIDARITÁS NAPJÁN

 

Szűcs Tamás ezt úgy fogalmazta meg, hogy nyitnak más területek felé is, hiszen azt látják, hogy „az egész humán szféra el van hanyagolva”.

– A mostani demonstrációval talán még inkább fókuszba kerül az ügyünk, hiszen a forgalmas belvárosi szakaszon rengetegen találkozhatnak majd a feliratainkkal, üzeneteinkkel – mondta.

 

 

A kocsisoruk kedd délután fél 2-re „fejlődik” fel az Ady Endre és a Szeles utca kereszteződésében, a Szentpéteri kapu felé, a Miskolc Plázánál. A 10-15 autó a külső sávot foglalja el egészen délután 5 óráig kaptak erre engedélyt a rendőrségtől.

A blokád ideje alatt a diákok – a zebrákon át közlekedve – a szolidaritás molinóját fogják feltartani, hogy ezzel is minél több embert érjen el az üzenetük.

Az eseményről bővebben IDE kattintva tájékozódhat.

Minap.hu