A taxisok kérték. ÚJABB HATÓSÁGI ÁRAT VEZETETT BE A KORMÁNY

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt nem lehet változtatni a rendelet kiadásának napján hatályos tarifán. A kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra és humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg határozatát. Hétfőn a taxisok levélben fordultak Orbán Viktorhoz, akitől azt kérték, hogy az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott hatósági ár megmaradjon a fővárosi taxiközlekedésben.

A taxisok szerint törekvések irányultak arra, hogy a hatósági árakat szabad vagy részben szabad piaci ár váltsa fel, amit ők egyértelműen elutasítottak.

A levelet többek között a 6×6 Taxi Kft., a Best Taxi, a BKIK, a City Taxi Szövetkezet, a Debrecen City Taxi, a Dunaújváros Főtaxi, a Főtaxi, a független szolgáltatók képviselője, az Országos Taxis Szövetség, a Taxi 4 Kft. és a Taxisok Világa magazin is aláírta – írja a Világgazdaság.

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxistarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő. Erről a Fővárosi Közgyűlés döntött szerdán. A vidéki társaságok árairól a helyi önkormányztok döntenek.

fotó: Archív