TÖBB MISKOLCI ISKOLÁBAN IS LESZ MUNKABESZÜNTETÉS A HÉTEN

Több miskolci intézmény is csatlakozott a hétfőn kezdődött országos pedagógussztrájkhoz – tájékoztatta a Miskolc Televízió Híradóját a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja és regionális ügyvivője.

Szűcs Tamás, a Miskolc Mának elmondta, a héten folyamatosan lesznek intézmények, ahol beszünteti a munkát néhány pedagógus, de ez a hét még a ráhangolódásé és az akció december 31-én, vagyis jövő kedden fog kicsúcsosodni.

– A Herman gimnáziumban vannak sztrájkolók, itt a Földesben pedig polgári engedetlenség, egyébként pedig, az aktív hét-nyolc iskolából most még csak néhány helyen van egy-két kolléga, aki sztrájkol. Ellenben 31-éhez közeledve, folyamatosan nő majd ez az aktivitás, és 31-én, fog kiteljesedni, az én információim szerint olyan iskolákban is, ahol előtte nem volt. Jövő kedden demonstrációk is lesznek, amelyek meglehetősen látványosan fognak megjelenni Miskolc életében – hangsúlyozta Szűcs.

Az országos megmozdulást a PDSz hirdette meg, akikhez a Pedagógusok Szakszervezete is csatlakozott. Az akció január 31-én, az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulóján: a szolidaritás napjával zárul. A legnagyobb megmozdulás országszerte, erre a napra várható.

A Miskolc Televízió tudósításából kiderül: az eddigi követelésekhez a szakszervezetek most két újabbat is fűztek: azt kérik a kormánytól, hogy vonják vissza a tanárok kirúgásának szabályain változtató kormányrendeletet, valamint, hogy helyezzék hatályon kívül a sztrájkjogot korlátozó törvényt.