Egy önmagától életképtelen, nyugati pénzektől fejlődő, nyugati katonai védelmet élvező államban éltek. Ez Magyarország. A nap
Jó lenne, bazmeg, ha ez az idióta dagadék meg az itthoni nagymagyarkodó bohócai felébrednének.

Ha a nemzet belének jóslatából (fantazmagóriájából) indultok ki, fideszesek, akkor a következő szcenárió képzelhető el:
1. Az oroszok elfoglalják Ukrajnát, aztán itt lesznek a szomszédban. De nem csak a rubbeljobboldali magyar kormány szomszédságában, hanem a lengyelekében, románokéban is. Ők meg ezt soha nem fogják hagyni, ergo körvonalazódik egy NATO-orosz háború
2. Mivel az oroszok a dagi szerint nem veszíthetnek, ezért eszkalálnak, ami szintén egy NATO-orosz háborút vetít előre
3. Bár ezt a dagi nem szeretné, de az ukránok, hathatós nyugati segítséggel hazazavarják az oroszokat. Ebben az esetben itt lesz a szomszédban egy állig felfegyverzett Ukrajna, aki nem fogja elfelejteni, hogy ki ki mellett állt

Az első két pont esetében a NATO sem fogja elfelejteni, hogy ki segített és azt, hogy ki melyik oldalon állt.

Jó lenne, rubeljobbos bohócok, ha felismernétek, hogy azzal, hogy Orbán mindenkibe belerúg, aki szövetséges lehetne egy nagyobb konfliktusban, azzal ennek az országnak árt. Konkrétan hazát árul. És attól, mert ez a szerencsétlen bohóc azt mantrázza nektek, hogy Magyarország milyen erős, attól ez még nem igaz.