Nagy Ákos. Szilágyi Szabolcs sunyi és Miskolc évtizedekre csúszik vissza az időben, amikor sötétedés után már senkinek nem volt ajánlatos kimozdulni! 

A helyszín az Újgyőri főtér volt, mert a napokban éppen itt történt egy olyan rablás, amikor fiatalkorúak raboltak ki egy gyereket. – Az utóbbi napok eseményei ismét rávilágítanak arra, amit már sokszor elmondtunk az előző években, hogy folyamatosan romlik a miskolciak biztonságérzete, több gócponton sem sikerül fenntartani a rendet – hívta fel a figyelmet dr. Nagy Ákos, a Fidesz városi frakcióvezetője. – Az Újgyőri főtéren pár napja fiatalkorúak követtek el csoportos rablást, egy másik kiskorúval szemben. A támadókat néhány órán belül sikerült elkapni, a jelentős számú térfigyelő kamerának köszönhetően, amelyeket még az előző városvezetés szereltetett fel. Akkor sok kritikát kaptunk, hogy miért van szükség ennyi térfigyelőre, azóta viszont számtalanszor bebizonyosodott, hogy jó döntés volt. Mint ahogyan jó döntés volt a nyomortelep felszámolási program is, amelyet 35 ezer miskolci támogatásával indítottunk el. Ezt a programot azonban a baloldali városvezetés leállította. Három és fél év alatt egyre rosszabb a helyzet, nemhogy nem tett a város a közrend fenntartásáért és előremozdításáért, hanem épp ellenkezőleg. 2019-ben még volt seriff-rendszer, voltak kiképzett kutyás járőrök, volt lovas mezőőrség. Azóta mindez megszűnt, radikálisan lecsökkent a rendészet létszáma, ezzel párhuzamosan pedig növekedni kezdett a közterületen elkövetett bűnesetek száma, a garázdaság és a kéregetés is. Sokan csak menekülnek az összeverődött bandáktól és az önkívületi állapotban lévő, kábult fiatalkorúaktól – sorolta dr. Nagy Ákos.

Hallgatnak

Jelezte: ha nem cselekszik a városvezetés, akkor Miskolc évtizedekre csúszik vissza az időben, amikor sötétedés után már senkinek nem volt ajánlatos kimozdulni!

– Az ügyben sunyi módon hallgat a város felelős alpolgármestere és a rendészeti bizottság DK-s elnöke, Szilágyi Szabolcs is.