Miskolc. A fideszes CEU. Még csak tervek vannak

Az Avas Szálló épülete 2021 januárjában került az MCC (Mathias Corvinus Collegium) birtokába.Szerintük az épület jól illeszkedik a tehetséggondozó kollégium tervei közé, hiszen az ő céljuk kettős: az értékteremtés és az értékmentés. A terveknek várhatóan 2023 júniusára kész is kell lennie. Ezt követően a kivitelezés közbeszerzése zajlik majd le, ez 2024 februárjáig tart és az első munkagépek

A teljes műemléki rekonstrukció pedig a tervek szerint 2025 decemberére fejeződik be. A tehetséggondozás és oktatás mellett az épületben könyvesbolt, kávézó, szálláshely és számos nyitott közéleti és kulturális rendezvény járul majd hozzá a helyi közösség építéséhez.