Pakuszáék rácuppantak. Most itt a következő bestiális gyilkosság

Közlemény

Újabb idős embert öltek meg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – mikor tesz végre érdemi intézkedéseket a kormány?

Alig néhány héttel a Bódvalenkén történt brutális emberölés után, ahol egy 74 éves hölgynek oltották ki az életét, most itt a következő bestiális gyilkosság. Ezúttal Csernelyben, egy 83 éves idős nőt vert halálra egy 14 éves fiatal. Az áldozatok rendre idős, védtelen nyugdíjasok, míg az elkövetők életerős fiatalemberek. Pontosan látszik, hogy a baj egyre nagyobb, de a kormány a homokba dugja a fejét és azt mantrázza, hogy rend van, pedig a hatóságok egyre kevésbé tudják megvédeni az embereket.

A kormány az Európai Unió előírásainak való megfelelési kényszere miatt, az idei évtől betiltotta a gumilövedékes fegyverek használatát, már korábban betiltotta a Magyar Gárdát, továbbá a Belügyminisztérium által irányított rendőrség, azok ellen indít eljárást, akik rendet szeretnének, mint például László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője ellen.

A Mi Hazánk Mozgalom azt várja el a magát nemzetinek nevező kormánytól, hogy ne a tisztességes embereket félemlítse meg, hanem kezdje meg a a különböző hatóságok munkáját összehangolni a súlyos, életellenes bűncselekményeket elkövetőkkel szemben és hozzon sokkal szigorúbb törvényeket! Támogathatják például a Mi Hazánk javaslatait, akár a szibériai bérrabtartás vagy a lincselési kísérlet szigorítása kapcsán. A Mi Hazánk álláspontja egyértelmű: véget kell vetni annak, hogy az idős, tisztességes embereknek félelemben kell élnie! Mi egy olyan országot szeretnénk, ahol a tisztességes emberek biztonságban vannak, a bűnözők pedig rettegnek!

Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke

4 Responses

  1. Pakusza ennyit tud, hogy nyomja a hülyeséségét. Menjen inkább termelőmunkára.

    2
    2
    1. Maradt még 9 testvér szabadon. Remélem te leszel a következő akit agyonvernek. Nem kell Csernelyig menned, elég ha kimész a Selyemrétre, Búza térre, az Újgyőri főtérre. De ha igazán bátor vagy ajánlom figyelmedbe Lyukóvölgyet.

  2. Pontosan! Minden felelős politikusnak -pártállástól függetlenül- érdemben foglalkoznia kellene ezzel a kérdéssel! A probléma van annyira súlyos, hogy nem kéne lehúzni a személyeskedés szintjére. Tisztelet mindenkinek, aki beleáll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű