Az egyetemet fenntartó alapítvány kurátorai már egyeztettek arról, hogy végső esetben az intézmény maga fogja finanszírozni a hallgatók Erasmus-útjait. Kérdés, hogy a fogadó külföldi egyetemek mennyire lennének erre nyitottak.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) működtető alapítvány kuratóriumának elnöke a Szeged.hu-nak azt mondta, hogy az SZTE nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottság döntéséről, miszerint az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa kutatói programokból. Kiemelte, hogy ilyen horderejű ügyekben amúgy sem a sajtóhírek alapján tájékozódnak.

Arra az esetre azonban, ha a többi között a Szegedi Tudományegyetem sem kaphat majd friss támogatásokat az EU által finanszírozott együttműködési és oktatási csereprogramból, a kuratórium már egyeztetett egy vészmegoldásról. E szerint az SZTE saját forrásból biztosítani fogja a hallgatóinak az ahhoz szükséges összeget, hogy külföldi egyetemen tanulhassanak. „A hallgatói mobilitás kérdése a szegedi egyetemnél hozzátartozik a képzéshez. Egyetemi oktató vagyok, és nem vagyok hajlandó a hallgatók jövőjével játszani” – fogalmazott Szabó.