Nem elég, hogy nyakunkon az ökológiai válság, ami súlyos mértékben veszélyezteti Magyarország vízbázisát, a kormány még erre is rátesz egy lapáttal, amikor akkumulátorgyár nagyhatalmat akar csinálni hazánkból. Az akkugyárak vízigénye hatalmas, és súlyosan környezetkárosító tevékenységet folytatnak.

Ráadásul a kormányt nem érdekli sem a szakemberek, sem a helyben lakók véleménye, helyette rengeteg pénzzel segíti a környezetszennyező multicégeket. Kijelenthető, hogy ez teljesen ellentétes a nemzeti érdekekkel. Erről Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke beszélt kedden.

Önfeladás, hogy a kormányzat akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenné az országot. Ahogy más településeké sem, úgy Debrecen víz- és természeti kincsei sem áldozhatók fel a kínai befektetők érdekében. Ráadásul az ilyen gyárakban nincs garancia a keletkező szennyvíz megtisztítására, és az üzemek jellemzően nem a környék munkavállalóit alkalmazzák, hanem idegen munkaerőt.

Az akkugyártó üzemeknek hatalmas a víz- és energiaszükséglete, emellett jelentős infrastruktúra-fejlesztést igényelnek, amelyet az adófizetőknek kell állniuk. A gyártás jelentős zajterheléssel jár, a dolgozók és a termékek szállítása pedig az úthálózatra ró nagy terhet.

A kormány ráadásul a helyiek véleményének meghallgatása nélkül kezd bele az akkumulátorgyárak létesítésébe, ahogy tette ezt Debrecenben is, pedig egy ilyen horderejű döntés nem hozható meg a helyiek akaratával szemben.