Vármegyei pilot. Miskolcon próbálják majd kitalálni, hogy milyenek legyenek az elfekvő osztályok

Az ápolási osztályokat (elfekvőket) valóban nem egy ütemben szervezi át a kormány. A Belügyminisztérium azt írta, a szakápolási rendszer átalakításának célja, hogy – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – azok, akik tartós ápolásra szorulnak, ne az egészségügyi, hanem a szociális intézményekben kapják meg a tartós ápolást, gondozást. Az átvett ágyak a szakosított ellátás keretében fognak tovább működni. Ezekben a szakápolási központokban az átalakítás után személyre szólóbb, az ellátott igényeinek legmegfelelőbb szolgáltatást biztosítják.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei pilotprogram 2023 első felében elindul, előkészítői munkálatai megkezdődtek.

hvg.hu

Egy válasz

  1. Tanév kezdete van, leküldi Isten Szent Pétert a Földre, hogy nézze meg, mit csinálnak az egyetemi hallgatók. Jár-kel Szent Péter, mikor visszamegy kérdi tőle Isten, mit látott.
    – Hát, az orvosi egyetemen tanulnak, a jogon úgyszintén. De a Műegyetemen… csak buliznak.
    Év közepén megint leküldi Szent Pétert. Mikor visszajött, megkéri, mondja el mit látott.
    – Az orvosi egyetemen szakadtak bele a tanulásba, a jogon ugyanúgy. De a Műegyetemen buliznak, lógnak, szórakoznak.
    Év végéig többször megismétlődik a helyzet, mikor is vizsgaidőszak előtt megint lemegy Szent Péter, mikor visszajött, kérdi Isten tőle:
    – Nos, mit láttál?
    – Az orvosin reggeltől estig, megállás nélkül tanulnak, izgulnak, a jogon szintén.
    – Hát a Műegyetemen?
    – Ott már csak imádkoztak…
    – Imádkoznak? Jó! Akkor ezeket átengedjük!

    1
    1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű