Elment még vöröskomisszárnak is, de folyton seggbe rúgták, és nem volt szabad röhögnie, ezért hát inkább otthon ivott tovább, helyiérdekű kocsmákban, és… Ezek mennek

Kerek száz éve halt megy egy fickó, akit seggberúgott a világ, de ő csak röhögött, aztán ő is folyton seggbe rúgta a világot, és kiröhögte, aztán megivott egy söröskocsinyi sört, hozzá köménypálinkát, hogy csússzon, elment még vöröskomisszárnak is, de folyton seggbe rúgták, és nem volt szabad röhögnie, ezért hát inkább otthon ivott tovább, helyiérdekű kocsmákban, és egymás után írta a kicsi és nagy, de mindig svungos seggberúgásokat, kérném tisztelettel, rengeteg barátja, ismerőse, ivócimborája, írótársa, elvtársa és barátnéja akadt, és ezért roppant egyedül volt, alkoholtól és tüdőbajtól lüktető torokkal írta anarchista fricskáit, hülyeségének millió papírját, gúnyolt ki papot, rendőrt, tisztviselőt, katonát és politikust, mutatott szamárfület minden tekintélynek, a merevgerincű tudákosoknak és a gumigerincű alázatosoknak, hogy aztán rendre visszabújjon vastag, szeszes teknőspáncéljába, és a végén befejezetlenül haljon meg, és magányosan, mint egy elefánt, és halála hírére tízezer ember igya le magát a sárga földig, hogy azután ez a kelekótya fickó, ez a befelé forduló extrovertált lassan keménykötéses klasszikussá merevedjen, precíz polcok poros díszévé, ami mégiscsak furcsa, nemde, Oberlajtant úr, ne lopjak inkább magának egy remek kutyát? Egy jó kutya kiemelné önből az embert, a pedigrével pedig ne törődjön, a pedigré, kérném tisztelettel, csak egy faszság.