Avasi tűz. Egy 16 éves helyi fickó rakétázott be az erkélyre

Szilveszter este fél nyolc körül, feltehetőleg egy erkélyre hullott tűzijáték miatt kigyulladt és lakhatatlanná vált egy tízemeletes társasház harmadik emeleti lakása a Középszeren. A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, ezalatt negyven lakónak kellett átmenetileg elhagynia az épületet.

Az ügy kapcsán a rendőrség részéről Janasóczki Attila nyilatkozott hétfőn a Miskolc Televíziónak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, közveszély-okozás vétségének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás. Egy 16 éves helyi fiatalt gyanúsítanak, aki barátaival volt kinn az utcán, amikor az eset történt. A fiatal kilőtt egy tűzijátékot, de a rakéta szerencsétlenül az egyik harmadik emeleti lakás erkélyére csapódott, és ott kigyulladt.

– Munkatársaim néhány órán belül kiderítették, ki az elkövető. A gyanúsított fiút előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatása során elmondta, véletlenül történt az eset, és nem is látták, hogy kigyulladt az erkély – tette hozzá.

A rendőrségi szóvivő felhívta arra is a figyelmet, hogy a tűz elfojtásáig mintegy negyven embernek kellett átmenetileg elhagynia a lakását. Kollégái egy kismamának is segítettek, aki alig egyhónapos kisbabájával talán nem is találta volna meg a kiutat a nagy füstben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Rinyu Zsuzsanna megerősítette, hogy a lakás lakhatatlanná vált. Lakói átmenetileg rokonokhoz kerültek.

Időközben a miskolci önkormányzat is felvette velük a kapcsolatot, és – bár igazgatási szünet van, így soron kívül – egy egyszeri, százezer forintos támogatással segíti az újrakezdésüket. Az összeget legkésőbb keddig megkapják. Szarka Dénes (Velünk a Város) önkormányzati képviselő szerint óriási szerencse, hogy nem tartózkodtak otthon, így nem történt nagyobb tragédia.