Van az a pénz. Cristiano Ronaldo a szaúd-arábiai Al-Nasszrhoz igazolt

Igaznak bizonyult a portugál válogatott vb-kiesése óta tartó szóbeszéd, Cristiano Ronaldo csakugyan a szaúd-arábiai Al-Nasszrhoz igazolt, méghozzá a történelem legnagyobb futballistafizetéséért, 177 millió fontért (átszámítva 79 milliárd forint) évente.

A Manchester Unitedtől hivatalosan közös megegyezéssel távozott 37 éves játékos 2025-ig kötelezte el magát a kilencszeres szaúdi bajnok együtteshez.

Korábban a Piers Morgannek adott interjújában arról beszélt, hogy úgy érzi, elárulta őt a Manchester United, és nem tiszteli őt Erik ten Hag menedzser.

Ronaldo 2021 nyarán 11 év után tért vissza a Manchester Unitedhez, közben a Real Madridban és a Juventusban futballozott.

A portugál válogatottal történelmet írt a katari vb-n, mivel ő a futballtörténelem első játékosa, aki öt vb-n is gólt szerzett. Ezzel együtt erősen kérdéses, hogy lesz-e jövője a válogatottnál.

Ronaldo az ilyenkor kötelező optimista nyilatkozatot tette, miszerint alig várja, hogy megismerhessen egy másik futballkultúrát.

Valójában az európai BL-ben szereplő csapathoz szeretett volna igazolni, csakhogy 37 éves korára tudása erősen megkopott, komoly címekért harcoló topcsapatokat már inkább hátráltat, mint segít. A szaúdi szerződéssel Ronaldo alighanem pályafutása utolsó szakaszához érkezett. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt