Miskolc. A fenti sorok célja nem az önkormányzat ostorozása a partvonalon kívülről

Elszalasztott lehetőség Miskolcon

Miskolc ezzel szemben egy más típusú város. Úgy tűnik, hogy településünk már az elmúlt években, így a COVID és az energiaválság előtti „békeidőben” sem akart, vagy tudott beszállni ebbe a versengésbe. Miskolc nem volt képes felvenni a versenyt még a környékbeli nagyobb városokkal sem. Mindig volt egy kisebb kavalkád, némi hangulatfény, valamennyi bódé, ahol árusok jelentek meg, de közel se volt annyira jelentős a vásári hangulat, mint ami a város méretéhez és regionális szerepéhez méltó lett volna. Megjegyzendő, hogy itt van persze a város büszkesége, az adventi villamos, vagy a 2 éve innovációként megjelenő „Avasi kilátó karácsonyfa”. Ezek remek kezdeményezések lennének, amennyiben tartozna hozzájuk egy kreatív, változatos, jól kivitelezett és persze igényes karácsonyi vásár. Valamint ha az attrakciók átgondoltan össze lennének hangolva. Azonban mindez rendre elmaradt. Városunk sajnos alulmaradt ebben a versenyben (is). Majd eljutottunk odáig, hogy 2022-ben már egyáltalán nincs vásár, a hangulatfények, dekorációk és programok pedig minimális szintre lettek lecsavarva.

De miért baj ez? A karácsonyi vásárok és ezzel együtt az ünnepre aggasztott giccs, illetve az évről évre erőteljesebb vásárlásra ösztökélés szubjektív megítélés kérdése. Azonban vannak itt objektív szempontok is. Ez pedig a város turisztikai vonzereje, a gazdasági hatások, illetve a helyi lakosok felé tett gesztusok. Egy jól szervezett, kreatív, igényes és megfelelő marketinggel megtámogatott karácsonyi vásár óriási turisztikai és ezáltal gazdasági potenciált jelent egy-egy város számára. Számtalan helyszínt látunk térségünkben (például Eger, Debrecen, Kassa vagy akár Nyíregyháza), amely még az energiaválság kellős közepén is tömegeket tud bevonzani, hogy pénzt költsenek el vásáraikban. A messzebbről érkező vendégek megszállnak a város hoteljeiben és panzióiban, beülnek egy-egy étterembe és igénybe vesznek helyi szolgáltatásokat. Vagy éppen összekötik az adventi vásár élményét egyéb turisztikai célpontokkal – fürdőkkel, múzeumokkal stb. Ergo fogyasztanak az adott településen, ahol a helyi vállalkozókat és a várost egyaránt bevételhez segítik hozzá. Egy adventi vásár tehát közvetetten bő egy hónapon át az egész város és térségének gazdasági erejét képes növelni, ha rendszerszinten tekintünk rá.

Miskolc idén az eddigi éveknél is látványosabban ignorálta ezt a potenciált. Az energiaválság, a gazdasági helyzet természetesen tökéletesen érthető, hiszen most minden többletkiadás súlyos terheket ró egy önkormányzatra. Csakhogy egy karácsonyi attrakció megszervezése nem csak kiadás, hanem bevétel oldalból is áll. Miért van az, hogy más városokban az egyenleget pozitívra tudják kihozni még a megemelkedett villamos energiaárakkal is, de itt nem? Erre egyszerű a válasz. Azért, mert városunkban az eddigi években sem vonzott elég turistát és érdeklődőt az adventi kavalkád. Ennek az okát kellene megkeresni. Talán nem is lenne olyan nehéz.

A bejegyzés folytatásához kattintson a linkre!

https://avasialom.blog.hu/2022/12/06/adventi_vasar_helyzete_es_lehetosegei_miskolcon?fbclid=IwAR0_FmUt9YJ3A3-fOFG2tXGW7fZKBNG3ZrSXmX0cAW41tBhsT5SIADa_Vzw