Magyar film. Rettenetesen ronda felvételeken rosszul instruált színészek szenvednek a kisiskolás szintű dialógusokkal

A Duna TV által karácsonyi ajándékként indított limitált széria első része megdöbbentő produktum. Az ideológiai nyomás azonnal robban, hiszen azt mindenkinek tudni kell, hogy III. Béla király korában Magyarország volt Európa egyik legfontosabb állama, a négy királyság egyike, de mivel a három másik nem volt érdekelt, a magyaroknak kellett megvédeniük Európát a keleti veszedelemtől, de főleg a muszlim előretöréstől – már csak az hiányzik, hogy lábjegyzetben kiírják, hogy „mint ma is”.

A hitelesség kedvéért olykor egy-egy rettenetesen igénytelen vizuális környezetbe helyezett székbe ültetett történész magyarázza a helyzetet, miközben afféle élőszereplő illusztrációs szcénák is vannak, amelyek olykor továbbfejlődnek fikciós formába. De bárcsak ne történne meg! Ha maradnánk az ismeretterjesztésnél, akkor lehetett volna az Aranybulla közszolgálati tévés produkció, de mivel nagybetűs film akar lenni, zavarba ejtő elegyet kell elviselnie nézőnek.

Igazi rendező, operatőr és forgatókönyvíró hiányában színházi környezetben is teátrálisnak számító szituációk követik egymást rettenetesen ronda felvételeken rosszul instruált színészek szenvednek a kisiskolás szintű dialógusokkal.

A III. Bélát alakító Seress Zoltán ezek után biztosan nem tud majd megszabadulni a haldokló nagy magyar ember skatulyájától, a II. András királyt alakító Veréb Tamást ledobja magáról a képernyő, annyira pocsék alakítást nyújt – itt sok szakmai probléma lehet a háttérben, hiszen ennyi rossz alakítást általában csak tréfából szokás elkövetni.https://nepszava.hu/3180077_aranybulla-film-sorozat-kritika