A nők tévedésben: a férfiak a teltebb alakot kedvelik

A fiatal nők tekintélyes része meg van győződve arról, hogy egyedül a karcsú termet, a sovány testalkat teszi őket vonzóvá. Bizonyos fokig ezt tudományos kutatások is visszaigazolják: olyan vizsgálatokban, ahol a nők azonos arccal szerepeltek a fényképeken, a férfiak a vékony testalkatú, filigrán nőket hozzávetőleg 6-8 évvel fiatalabbnak tartották mind a normál, mind a túlsúlyos nőkhöz képest. A soványság és fiatalság kultuszát a média is erőteljesen hirdeti: az átlagosnál vékonyabb, a másodlagos nemi jellegekkel többnyire kevésbé „ellátott” nőket állít színre.

Lehetséges persze, hogy ez az imázs sokaknak kapóra jön, és talán nem csak a médiapiac szereplőinek. Vannak adatok arra, hogy a soványság – legalábbis a középosztálybeliek és a magasabb státusúak számára – a más nőkkel és férfiakkal folytatott vetélkedés eszköze, éspedig iskolázottságuk hangsúlyozása, szakmai előmenetelük és státusuk emelése céljából. Ha a régebbi korokban a nők kövérsége mutatta családjuk jó anyagi helyzetét és magas társadalmi státusát, ma inkább a soványságuk jelzi, hogy előnyös társadalmi pozíciójukból adódóan igénybe tudják venni a testük karbantartásához szükséges eszközöket (tudnak sportolni, megfelelő étrendet követni, és van szabadidejük).

Álom és valóság

A valóságos helyzet azonban – mint gyakran megtörténik – nem feltétlenül követi azt, amit ideálisként a média sugall. Angliában és más országokban végzett vizsgálatok szerint a férfiak azokat a nőket tartják a legvonzóbbaknak, akik testtömegindexüket (testsúly/magasság² – a testsúlyt kilogrammban, a magasságot méterben kifejezve) tekintve a populáció átlagos, „normál” tartományában helyezkednek el (19-24), nem pedig a „szupervékonyakat” (15-20), akiket a média általában többre értékel.

Megfigyelhető, hogy napjainkban a férfiak közül sokan előnyben részesítik a közepesen vékony vagy enyhén telt női idomokat, miközben a nők tekintélyes része nagyon sokat áldoz arra, hogy kifejezetten vékony legyen, vagy az maradjon. Gyanítható, hogy soványabbak akarnak lenni, mint ahogy a férfiak valójában szeretnék. Ez már valószínűleg átvezet a női versengés területére: a nők talán úgy gondolják, hogy a náluk karcsúbb nőket fogják előnyben részesíteni a férfiak – az uralkodó társadalmi felfogásnak megfelelően. Ezzel pedig megkezdődik a fogyókúra, az öltözködés, sőt a sebészi beavatkozás terepén folyó ádáz küzdelem.

Hasznos domborulatok

De mi az oka annak, hogy a férfiak párválasztási preferenciái sokszor felülírják az uralkodó felfogást és ízlést? Valószínűleg ez az evolúció „visszaütése”: a túl sovány nők veszélyeztetik a szaporodást. A nők növekedési pályájának egyik fő sajátossága, hogy lényegesen nagyobb zsírdepókat hoznak létre testük bizonyos részein, mint a férfiak. Főként a csípőre és a comb felső részére – az úgynevezett gluteofemorális régióra – rakódnak vastag zsírpárnák, éspedig a hormonműködés kamaszkori változásainak, elsősorban az ösztrogénelválasztás fokozódásának következtében.

Ez mintegy felkészíti a szervezetet az anyai feladatok ellátására, azaz a terhesség és a szoptatás folyamán keletkező nagy energiaigény fedezésére – állítja a téma világszerte ismert szakembere, Rose Frisch, a Harvard egyetem antropológusa. Mivel az elmúlt néhány millió év folyamán többnyire olyan környezetben éltek őseink, amelyben bizonytalan volt a táplálékhoz jutás, minden olyan megoldás szelekciós előnyt élvezett, amely lehetővé tette az anyai szervezet energetikai feltöltését, még a fogamzás előtt. A zsírdepók tartaléktápanyagot jelentettek, meglétük csökkentette a magzati halálozás kockázatát.

Ez a lehetséges félreértés – aközött, hogy milyenek szeretnének lenni a nők és mit akarnak a férfiak – számos problémát, olykor tragédiát okoz a fiatal nők körében. Sokan erejüket meghaladó módon igyekeznek megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyekről azt gondolják, hogy a társadalom globális értékítéletét fejezik ki. Nem mindenki tud sovány lenni, a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem. Sokan úgy gondolják, hogy a telt vagy kövér testalkat a lustaság, a nemtörődömség, az igénytelenség következménye. Ezt a közkeletű vélekedést a reklámipar is erősíti, amikor azt sugallja, hogy a megfelelő étrend és életvitel mindenki számára lehetővé teszi a karcsúságot, csak akarni kell, és kitartónak kell lenni.

Kétségbeesett testek

A helyzet ehhez képest az, hogy a testsúly – akár a férfiaknál, akár a nőknél – nagyon erős genetikai szabályozás alatt áll. Ikervizsgálatok és örökbefogadáson alapuló kutatások szerint a testtömegindex öröklékenysége körülbelül 70 százalék. Ez azt jelenti, hogy az egyének között mért különbségeket 70 százalékban a gének működése, és csak 30 százalékban környezeti hatások hozzák létre. Ma már azt is tudjuk, hogy a gének számos ponton befolyásolják a testsúly és a testalak kifejlődését. Megszabják az alapanyagcsere intenzitását: egyesek gyorsan építik be szervezetükbe a táplálékot, mások viszont gyorsan elégetik a bevitt kalóriákat. Genetikailag eltérő preferenciákkal rendelkezünk a szénhidrátok és a zsírok fogyasztására.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy gének írják elő az úgynevezett stabilizációs pontot (set point): ez minden egyénre nézve meghatároz egyfajta testsémát, amelyet számtalan anyagcsere-folyamat tart egyensúlyban. A fogyókúra gyakori sikertelensége éppen abból fakad, hogy a szervezet „kétségbeesetten” próbál visszatérni ehhez a kiindulási ponthoz. Ez evolúciósan kialakult érdek: a múltban előforduló gyakori éhezések miatt a szervezetet a táplálék hatékony felhasználására kellett átállítani, hogy egyáltalában életben maradjon.

A folyamatos kalóriavesztés ma is olyan anyagcsere-folyamatokat indít be, amelyek lassítják a cukorégetést, és növelik a tápanyag elraktározását. Ebben valószínűleg fontos szerepe van a leptin nevű hormonnak, amelynek termelése a fogyókúra idején csökken, és ezzel kevésbé hatékonyan tudja betölteni funkcióját: az étvágy csökkentését és a gyors energiafelhasználást.

A sport a titkos összetevő

A soványság erős genetikai szabályozottsága persze nem jelent fatalizmust, és nem indokol kényszerű tehetetlenséget. A környezeti tényezők – még ha szerepük csekélyebb is, mint korábban gondoltuk – továbbra is fontosak a testsúly alakításában. Az egypetéjű ikrek között – akár együtt élnek, akár külön – nagyon szoros együttjárás tapasztalható a testsúly tekintetében: ha az egyikük kövér, többnyire a másik is az. Ez nagyrészt a közös genetikai örökségre vezethető vissza – lényegében genetikailag teljesen azonos testvérpárról van szó. Ahol azonban különbséget mértek az ikerpár testsúlyában, ott azt találták, hogy elsősorban a testgyakorlás az eltérés oka. Az ikerpár egyik tagja többet mozog, emiatt soványabb testalkatú lesz, mint a másik.

Akárhogy is, viszonylag keveseknek sikerül elérni az optimálisnak tartott testsúlyt és testalakot. A korábbiak fényében ez nem meglepő: a genetikai adottságok pórázon tartják az erre irányuló törekvéseket. Tudomásul kell azonban venni, hogy az egymás iránti vonzódásban nagyon sokféle szempont érvényesül: az arc szépsége, a személyiség varázsa, az intelligencia, a hasonló érdeklődés és így tovább.

Aki a jelenleg uralkodó standardok értelmében nem tud karcsú lenni, az máshol „erősíthet”: azokat az (addig talán rejtett) tulajdonságait hozhatja felszínre, amelyek felkeltik mások érdeklődését. Bizonyára sok férfi van, aki inkább teltkarcsú, életvidám nőt választana, mint unalmas soványt. Végső soron itt az önértékelésen fordul meg minden: ha sikerül magunkat magunkkal elfogadtatni és megkedveltetni, előbb-utóbb mások is megkedvelnek minket.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.