Skip to content

Eddig több mint 4500 csokos család nem tudta teljesíteni a vállalt gyerekszámot

Eddig több mint 4500 csokos család nem tudta teljesíteni a vállalt gyerekszámot

 

Potenciálisan közel 217 ezer család jutott otthonhoz állami támogatással 2015 július elseje óta Tállai András pénzügyminiszter-helyettes szerint. A hangsúly itt a potenciálison van, Tállai a Világgazdaságnak adott interjújából ugyanis az is kiderül, hogy hány családnak nem sikerült a csok-támogatáshoz vállalt gyerekszámot végül felmutatnia.

Egyes családok már a meglévő gyerekeik után folyamodtak a támogatáshoz, mások gyerekvállalási terveik alapján kötöttek szerződést. Az utóbbi kapcsán egy gyerek esetén négy éven belül kell gyereket vállalni, kettőnél nyolc éven belül. Új lakás építése, illetve vásárlása esetén a harmadik gyerek megszületésére tíz évig van lehetőség.

„Miután a csok 2015-ös indulása óta még csak hét év telt el, ez idáig az egy gyermek vállalásához megadott négyéves határidő telt le” – mondta az államtitkár, majd hozzátette, hogy

a 2015. július 1. és 2018. július 31. között megkötött, egy gyermek vállalásáról szóló támogatási szerződések közül új lakás építése, vásárlása kapcsán 670; használt lakás vásárlása, bővítése esetében 3850 szerződésnél nem született meg a vállalt gyermek.

Tehát több mint 4500 családnak kell visszafizetnie a támogatást.

Ezenkívül, egyéb feltételek nem teljesítése miatt, hatósági határozattal 1292 esetben vonták vissza a csok-támogatást.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2022.12.23. 08:37

    Tállai pucu mennyit teljesített?

    2
    1
    • Névtelen
      2022.12.23. 11:33

      Ez,hogy jött ide baromarcú!?

  2. zp
    2022.12.25. 17:01

    A miniszterhelyettesnek
    remek szabója lehet.
    Majdnem testhezálló az öltöny
    csak 2 méretet tévesztett el …..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük