
„Azt gondolom, az ő fellépéseik hasonló nagyságrendben járulnak hozzá a gyógyuláshoz, mint a különböző molekulák, amelyeket szegény gyerekeknek kénytelenek vagyunk beadni. Több éve kezdődött, hogy ők bohócruhában, nagyon jókedvűen meglátogatják a gyerekeket és az unalmas kórházi napokba próbálnak valami színt vinni. És ebben rendkívül eredményesek, mert a folyosókon mindenhol kacagó gyerekeket hallunk, még begipszelt végtaggal, mankóval botorkálva is mennek utánuk a folyosón” – mesélte a főigazgató.
Hauser Péter gyermekonkológus, osztályvezető főorvos szintén azt emelte ki, hogy Osváth Tiborék az éves nagylelkű adományokon túl, bohócdoktorként rendszeres segítői a gyógyító munkának. „Felvirágozzák az itteni gyermekek napját, boldogok, elégedettek és nagyon várják mindig az érkezésüket” – mondta. Hozzátette: „Minden adományozónak és adománynak örülünk. Akár egy iskola küld kisebb adományt, akár egy cég, akár magánemberek. Van, aki nagyobb nyilvánosságot kap, van, aki csak titokban, mint a Mikulás adományoz. Mi mindennek örülünk, mert a gyermekeknek ez nagy élmény. Felvillanyozza őket és egy pozitív emlékük is lesz a kórházról, ha hazamennek a sok vérvétel, injekció után.”
Az osztályvezető reméli, hogy karácsonyra csak a legindokoltabb esetekben maradnak a gyerekek a kórházban, ahol otthon nem biztosítható a szükséges kezelés és ápolás. Illetve azok, akik éppen akkor lesznek betegek. Tapasztalat szerint negyven-ötven főre lehet számítani. Hauser Péter szerint a legideálisabb, ha a gyerekek otthon, családi körben karácsonyozhatnak, de ha mégis benn töltik az ünnepet a kórházban, akkor gondoskodnak arról, hogy minél otthonosabban, kellemesebben teljen az idő. Ebben nagy segítség a sok-sok ajándék, játék, könyv és mindenféle foglalkoztató, amiket az adományozóktól kapnak.
A „Segítsünk közösen egy mosolyért 5” elnevezésű Facebook csoport karácsonyi felajánlási kezdeményezése ebben az évben is sikeres volt, Osváth Tibor és barátai közel kétmillió forintot költhettek ajándékokra a beteg gyermekeknek.
minap.hu
