Magyar kezdeményezésre december 21-e, az év leghosszabb éjszakája lehet a hatvan évvel ezelőtt, Japánban megszületett energiaitalok világnapja. A világnap alkalmas lehet annak tisztázására is, hogy kik számára biztonságos egyáltalán ezeknek az italoknak a fogyasztása.

Az év leghosszabb éjszakája lehet az energiaitalok világnapja
Magyar kezdeményezésre december 21-e, az év leghosszabb napja lehet a hatvan évvel ezelőtt, Japánban megszületett energiaitalok világnapja. A világnap alkalmas lehet arra is, hogy ismét kiderüljön, kik számára biztonságos ezen italok fogyasztása.
Nehéz olyan napot találni a naptárban, amikor ne ünnepelnénk valaminek a világnapját, hiszen szinte mindennek van már napja. Így például a „Ne sírj a kiborult tej miatt nap” (február 11) vagy a „Dolgozz meztelenül nap” (február 7) vagy a nemzetközi sörnap (augusztus első péntekén). Ezért is meglepő, hogy annak a terméknek, amely csupán néhány évtized leforgása alatt, a világ szinte valamennyi országában vitathatatlanul ekkorát ment, mindmáig nem volt.
Japánban született meg pontosan 60 évvel ezelőtt, azaz 1962-ben és Lipovitan-D néven került a boltok polcaira az az ital, amely első pillanattól kezdve nagy sikert aratott a szorgalmas japánok körében. Az az ital, amely azóta a világ minden országában, számos változatban kapható. Az az ital, amelyet akkor fogyasztunk, amikor gyorsan van szükségük egy kis energiára és éberségre.
„Nem véletlenül került a választás erre a napra, hiszen ekkor van az év leghosszabb éjszakája – amikor a legtöbb energiára van szükségünk, hogy ébren, vagy éberek maradjunk. Ez az a nap, amikor a legtöbb indokkal pattinthatjuk fel kedvenc energiaitalunkat, mert biztosak lehetünk abban, hogy a két fő dolgot, energiát és éberséget, amit elvárunk egy valódi energiaitaltól meg is fogjuk kapni – mondta el Dr. Csibi Sándor, a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára, annak apropóján, hogy kezdeményezték és világkörüli útjára indították ezt az ünnepnapot.
Azt sokan tudják, hogy egy valódi energiaital energiát és éberséget ad, de azt már talán kevesen, hogy az egészségünk megőrzéséhez szükséges B-vitaminból annyi van egy dobozban, amennyi bőven fedezi a teljes napi szükségletünket. Egy dobozban annyi B-vitamin van amennyi 3,6 kg sárgarépában, vagy kb. 18 darab narancsban.
De mit mond a toxikológus?
Az energiaitalokat mindenki ismeri, és akárcsak a focihoz, ehhez is mindenki ért és véleménye is van róla. A gyakran eltérő vélemények pedig könnyen összezavarhatnak bennünket abban is, hogy mi is az energiaital, biztonsággal fogyasztható vagy sem?
Dr Vajda Zsolt főorvos, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet toxikológiai osztályának vezetője szerint az energiaitalokkal kapcsolatban a legtöbb félreértés, abból származik, hogy sokan nincsenek tisztában a rendeltetésével. „Az energiaital nem sportital, nem üdítő és nem is víz. A sportital a fizikai aktivitás során elvesztett folyadék és ásványi anyagok pótlására való; az üdítő elsősorban frissítésre; a víz pedig hidratálásra való. Az energiaital az FDA (Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) által is táplálék kiegészítőként van nyilvántartva, ami azt jelenti, hogy van meghatározott rendeltetése, amire való és ha ennek megfelelően használjuk, akkor megkapjuk tőle az adott szituációban szükséges energiát és éberséget. Azonban ebből következik, hogy nem üdítőitalként kell kezelni, napi akár több literes mennyiségben” – magyarázta.
A szakértő hangsúlyozta, koffeint, ami az energiaitalok egyik fő összetevője, több mint 2000 éve fogyasztjuk élénkítő hatása miatt. Vannak emberek, akiknek a koffein fogyasztása semmilyen formában nem ajánlott (pl. egyes szívbetegségek, pajzsmirigy betegségek), ugyanakkor  a világ legnagyobb, 66.531 emberen elvégzett Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos kutatása által igazoltan, napi 400 mg koffein, azaz pld. 5 doboz (5×250 ml) energiaital bevitele még nem jár semmilyen toxikus, szív- érrendszeri vagy csont anyagcserére történő hatással és nem befolyásolja a viselkedést, termékenységet illetve a rosszindulatú betegségek előfordulásának gyakoriságát. mg koffeint aggálymentesen elfogyaszthatnak.
Gyermekeknek nem
Gyermekeknek semmi nem ajánlott, ami koffeint tartalmaz: kávé, energiaital és kóla sem, mert nincs rá szükségük. A gyermekek számára a megfelelő mennyiségű alvás és pihenés a javasolt energetizáló megoldás. „A koffein fogyasztással kapcsolatban kialakult egy kettős mérce. Azt ugyanis szinte már senki nem veszi észre, ha egy gyermek kólát iszik, de azon felháborodnak, ha energiaitalt, pedig a kólában és az energiaitalban is ugyanaz a koffein van, csak eltérő koncentrációban. A kettős mérce abban a tekinteteben is kialakult, hogy ha a koffein pozitív élettani hatásairól van szó, akkor kávéról beszélünk – ha a negatív tulajdonságokról, akkor energiaitalról. Pedig a koffein élettani hatása ugyan az, legyen az kávéban vagy energiaitalban. Sok téves elképzeléssel ellentétben, közel sem energiaital fogyasztás miatt hozzák be hozzánk a gyerekeket. Szerencsére toxicológiai ellátást igénylő, energiaital fogyasztásból származó koffein mérgezést nem nagy számban látunk osztályunkon, ugyanakkor a reggel iskolába induló serdülők nagy részének kezében ott van az energiaital. De a hétköznapok indulása és a napi rutin a gyermekek esetében ezt a mennyiségű koffein fogyasztást nem indokolja” – magyarázta Vajda Zsolt Szerinte az energiaital világnapja egy jó alkalom lehet arra, hogy az energiaitalok helyét mindenki számára elérhetően és világosan meghatározzuk. „Azt gondolom, nem az energiaital maga az, amit az esetek többségében bírálnunk kell, hanem a használata, ami megfelelő ismeretek birtokában adekvát lehet és így problémák helyett csak megoldásokhoz juthatunk” – tette hozzá.
Minden kereskedelmi forgalomban kapható energiaital kizárólag biztonságos összetevőket tartalmazó, biztonságos élelmiszer, amit NÉBIH is rendszeresen ellenőriz.

Nehéz olyan napot találni a naptárban, amikor ne ünnepelnénk valaminek a világnapját. Szinte mindennek van már napja a meztelenül dolgozástól kezdve a sörig. Ezért is meglepő, hogy annak a terméknek, amely csupán néhány évtized leforgása alatt, a világ szinte valamennyi országában vitathatatlanul hatalmas keresletet generált, mindmáig nem volt világnapja.

Japánban született meg pontosan 60 évvel ezelőtt, azaz 1962-ben, és Lipovitan-D néven került a boltok polcaira az az ital, amely első pillanattól kezdve nagy sikert aratott a szorgalmas japánok körében. Azóta a világ minden országában, számos változatban kapható, és nagyon sokan nyúlnak utána, ha gyorsan szükségük van egy kis energiára és éberségre. Sok energiaitalt egyébként vitaminokkal is ellátnak, főleg B vitaminokkal, bár szakértők szerint ennek több köze van a marketinghez, mint a fáradtság legyőzéséhez.

„Nem véletlenül került a választás erre a napra, hiszen ekkor van az év leghosszabb éjszakája, amikor a legtöbb energiára van szükségünk, hogy ébren, vagy éberek maradjunk. Ez az a nap, amikor a legtöbb indokkal pattinthatjuk fel kedvenc energiaitalunkat” – mondta el Dr. Csibi Sándor, a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára annak apropóján, hogy kezdeményezték, és világkörüli útjára indították az energiaitalok világnapját.

© Magyar Energiaital Szövetség

 

Mit mond a toxikológus?

Az energiaitalokat mindenki ismeri, és akárcsak a focihoz, ehhez is mindenki ért, és véleménye is van róla. A gyakran eltérő vélemények pedig könnyen összezavarhatnak bennünket abban is, hogy mi is az energiaital, biztonsággal fogyasztható vagy sem.

Dr. Vajda Zsolt főorvos, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet toxikológiai osztályának vezetője szerint az energiaitalokkal kapcsolatban a legtöbb félreértés abból származik, hogy sokan nincsenek tisztában a rendeltetésével. „Az energiaital nem sportital, nem üdítő és nem is víz. A sportital a fizikai aktivitás során elvesztett folyadék és ásványi anyagok pótlására való; az üdítő elsősorban frissítésre; a víz pedig hidratálásra való. Az energiaital az FDA (Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) által is táplálék kiegészítőként van nyilvántartva, ami azt jelenti, hogy van meghatározott rendeltetése, amire való, és ha ennek megfelelően használjuk, akkor megkapjuk tőle az adott szituációban szükséges energiát és éberséget. Azonban ebből következik, hogy nem üdítőitalként kell kezelni, napi akár több literes mennyiségben” – magyarázta.

A szakértő hangsúlyozta, koffeint, ami az energiaitalok egyik fő összetevője, több mint 2000 éve fogyasztjuk élénkítő hatása miatt. Vannak emberek, akiknek a koffein fogyasztása semmilyen formában nem ajánlott (pl. egyes szívbetegségek, pajzsmirigy betegségek miatt), ugyanakkor az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság több mint 66 ezer emberen elvégzett tudományos kutatása igazolta, hogy napi 400 mg koffein bevitele még nem jár semmilyen toxikus, szív- érrendszeri vagy csont anyagcserére történő hatással, és nem befolyásolja a viselkedést, termékenységet illetve a rosszindulatú betegségek előfordulásának gyakoriságát.

Gyerekeknek nehttps://hvg.hu/elet/20221221_energiaital_vilagnap_magyar_kezdemenyezes