Miskolcon. Jönnek a mini buszok. (Iránytaxik marsrutka)mint Oroszországban és Afrikában? )

Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója: A következő évre vonatkozó tervek finanszírozásáról van szó. Az MVK látja el Felsőzsolca közösségi közlekedését, a szerződés azonban december 31-én lejár, meg kell hosszabbítani. Havi nettó 2,2 millió forintról 4,1 millió forintra szükséges emelni a Felsőzsolca által fizetendő ellentételezést. Miskolc esetében némi teljesítménynövekedéssel számol az MVK. Növekszik az utasszám és a bevétel is. Tarifaemeléssel is számol a cég. Az üzemanyag ársapka eltörlése további utasszám-emelkedést jelent. A cég 1,3 milliárd forint megtakarítást érhet el saját intézkedései révén. Mintegy 8 milliárd ellentételezést tervezett az MVK Zrt. Ennyit kellene fizetni a városnak jövőre.

Badány Lajos alpolgármester: Fontos, hogy az MVK ugyanannyi futásteljesítménnyel számol jövőre, mint idén, azaz a szolgáltatás teljesítménye nem romlik. A villamosjáratok idén bevezetett járatsűrítése szinte erőn felüli. Miközben január 1-jétől Debrecenben hétvégéken nem járnak a villamosok. Az MVK súlyos költségnövekedésekkel számol jövőre, ami nagyon nagy teher a cég és a város számára is. Az energiaigényes szolgáltatások állami segítség nélkül hosszú távon fenntarthatatlanok lesznek.

 

Szarka Dénes, Velünk a Város: Beszélnünk kell arról, miért tartunk itt. Szűk az önkormányzat mozgástere. Forrásokat von el az állam, de a feladatok megmaradnak. Ez így tarthatatlan.

Dr. Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető: Alapigény, hogy járjon minél több busz, kevés utassal, mert úgy kényelmes. Ezt valakinek meg kell fizetni. Az MVK költségei brutálisan megnőnek jövőre: 13 milliárd forint lesz. Ha az utas fizetné meg, akkor 2000 forintba kerülne egy villamosjegy Miskolcon  Az államnak adnia kellene a bevételeiből erre a szolgáltatásra. Maradt helyette a jegyárbevétel és az önkormányzati támogatás. Az önkormányzatnak jövőre 8 milliárd forintjába kerül a tömegközlekedés. Ma még nem tudni, honnan lesz erre pénz. Ez családonként 100 ezer forint támogatást jelent az önkormányzat részéről. Ehhez konkrét javaslatokra lenne szükség.

Szopkó Tibor alpolgármester: A 8 milliárd forint a lényeg. Ezt képtelenség lesz kifizetni jövőre. Ez biztos. Nemcsak Miskolcon gond ez, hanem minden hasonló városban. Nem látom, hogy lesz ez finanszírozva.

Soós Attila, Fidesz: Állami normatíva már hosszú évek óta nem létezik a közösségi közlekedésben mégis működött a Fidesz-KDNP idejében Miskolcon. A mostani vezetés energiaárakra hivatkozik, de a menetrendet már jóval előtte tönkretették. A jegyárak már pestiek. A városban élőket nem lehet félrevezetni. Szakszerűtlenül működtetik az MVK Zrt.-t. Felelőtlen gazdálkodás, hogy úgy vállal a városvezetés kötelezettséget, hogy nem tudja, hogy fizeti ki. Ha így folytatják, a város tönkre fog menni.

 

Demeter Péter, MVK Zrt. vezérigazgató: Januártól néhány vonalon mini buszok közlekednek majd. Ez is a takarékosság része. A Búza téri pályaudvart igyekszünk takarítani, de az utazóközönségnek is jobban kellene vigyázni rá. A menetrend kijelző már működik, megjavították. A menetrend ügyében folyamatosan egyeztetünk a nagy munkaadókkal.

18 Responses

  1. Mindenkinek fizetni kellene az utazásért!
    Elég a sok ingyenutazóból!
    A kenyérre sincs kedvezmény senkinek a boltban!

    7
    4
  2. Simon is lemondhatna több helyről kapott tiszteletdíjáról, évente az is vagy 15 millió forint a járulékos költségekkel együtt és mehetne a közlekedésben az a 15 millka. Mennyi van még, aki ugyanezt megtehetné?!

    8
    5
    1. Pali elvehetné a helyi fidesz frakciótól is a fizetésüket, amíg nem járnak be a közgyűlés üléseire, azzal is bejönne pár tízmillió.

      9
      2
      1. Igen ebben is benne van mindenki, még az állam is 1 milliárddal…erről írtam.

  3. Nem kell mindent elhinni a Velünk a VÁROS pénztárcája frakciónak

    „A 100 éves bácsi ellenőrző vizsgálatra megy az orvosához. A doki megvizsgálja, és így szól:
    – Józsi bácsi, úgy látom, nagyszerű egészségnek örvend. Lelkileg is minden rendben? Jár-e még templomba? És milyen a viszonya Istennel?
    – Jól vagyok, köszönöm. Istennel pedig nagyszerű kapcsolatom van. Képzelje, doktor úr, minden éjjel, amikor kimegyek a fürdőszobába, az Úr még fel is kapcsolja nekem a lámpát, és amikor visszamegyek az ágyamba, akkor meg leoltja.
    Meghökken ezen az orvos, és délután felkeresi az öreg feleségét:
    – Azért jöttem, hogy elmondjam, Józsi bácsi fizikailag teljesen egészséges, de amikor beszélgettünk, valami furcsát mondott Istenről. Igaz az, hogy éjjel, amikor kimegy a WC-re, felgyullad a fény, aztán meg kialszik?
    A néni felsóhajt:
    – Jaj, Istenem, már megint a hűtőszekrénybe pisilt!”

    2
    5
  4. Szegeden:

    https://szkt.hu/wp-content/uploads/2022/11/D%C3%ADjszab%C3%A1s-23.01.01-t%C5%91l.pdf

  5. Ez a Szopkó mennyi pénzt zsebe be azért, hogy „nem látja”? És vállalom, hogy a feléért nem látom. Ezt látatlanban is megígérhetem 🙂

    3
    3
  6. „Alapigény, hogy járjon minél több busz, kevés utassal, mert úgy kényelmes.”Simon Gábor kijelentéséből egyértelműen következik, hogy soha nem utazik buszon.Mióta átszervezték a járatokat – járvány nem számít- tömve vannak a buszok, egymás nyakán az emberek. Takarékosság része lehetne: a közlekedési vállalatot is át lehetne szervezni, kevesebb vezetővel is működne és mindjárt kevesebb lenne a hiány.

    2
    4
    1. rubelorbán 7 milliárdos elvonással segítette Miskolcot, benne a tömegközlekedést is. Örök hála érte!

      4
      1
  7. Tehát bérel egy zsák kohószökevényt és leállítja azokat a CNG-ket amikért horror lízingdíjat fizet, majd lízingel 6 CNG-t, miközben a korábban lízingeltek rohadnak az udvaron.
    Ezeknél festeni se lehetne címeresebb ökröket.

    1
    2
    1. „“Nyolcszorosára növekedett Miskolcon a CNG-buszok üzemeltetési költsége””

      Adjak számológépet vagy megoldod magad? :)):):)

      3
      1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű