Debrecen is tart lakossági fórumot a CATL-gyárról, fantomdiákok miatt folyik eljárás Szegeden

Debreciner.hu: Új képviselő a közgyűlésben, a városvezetés is tart lakossági fórumot az akkugyárról – Ez volt Debrecen idei utolsó közgyűlésén

December 15-én tartotta idei utolsó ülését Debrecen közgyűlése, az eseményen 29 képviselő vett részt. A Debreciner beszámolója szerint továbbra is ingyen parkolhatnak a debreceni elektromosautó-tulajdonosok, és fejleszteni fogják a város szennyvíztelepét. Az is kiderült, hogy január 9-én 16 órakor a Kölcsey Központban Papp László polgármester (Fidesz-KDNP) vezetésével tartanak lakossági fórumot a CATL gyárával kapcsolatban.

KecsUP.hu: Várni kell még rá, de a szellemházat kisajátíthatja idővel a kecskeméti önkormányzat 

A Mária körút és Csaba utca sarkán álló szellemház csaknem 20 éve szégyenfoltként áll Kecskemét belvárosában. 2004-ben a 27 lakásos társasház építése félbeszakadt. Több tulajdonosváltáson átesett a telek, jelenleg két cég a tulajdonosa, a nagyobb felszámolás alatt áll. A 650 m2 nagyságú ingatlant jelzálog is terheli. A közgyűlés decemberi döntése értelmében, ha a tulajdonos nem tesz eleget kötelezettségének, az önkormányzat kisajátíthatja a telketé – írja a KecsUP.hu.

Nyugat.hu: Hiába az infláció, az energiaválság, az embereket a saját környezetük érdekli

A Nyugat.hu szerint főként játszóterekről, járdákról és kátyúkról volt szó a szombathelyi közmeghallgatáson. Illetve előjött a Falco-gyár ügye is. A felszólaló azzal vádolta meg a városvezetőket, hogy nem is akarják megoldani a problémát, hiába mondta Nemény András polgármester, hogy ez ügy a környezetvédelmi hatóságra, azaz a kormányhivatalra tartozik.

Szegeder.hu: Nem egyezett ki az ügyésszel a fantomdiákokkal csaló iskola volt igazgatója

Nem létező diákokra vettek fel százmilliós támogatást két szegedi alapítványi iskolában, ebben az ügyben tárgyalt csütörtökön a Szegedi Törvényszék. A Szegeder beszámolója szerint meghallgatták az egyik iskola volt igazgatóját, aki egykor fideszes képviselő is volt a városban, és akire felfüggesztett börtönt kért az ügyész. Ő azonban nem vallotta magát bűnösnek.

7300.hu: Februárban emelkedik a helyi járatos jegyek és bérletek ára Komlón

Évek óta a települési önkormányzatok rendkívüli költségvetési támogatásából (REKI) finanszírozza a helyi járatú tömegközlekedést az önkormányzat, de a veszteségek folyamatosan nőnek, ami bizonytalanságot okoz a város költségvetésében. Az emelésekkel ez a forráshiány némileg csökkenthetővé válik az önkormányzat szerint – számolt be a fejleményekről a 7300.hu.

Nyitókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Hajdú-Bihar megye 3-as országgyűlési választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje (j2) és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (b) a debreceni Egészség- és Sportnapon, a Liget téri futópálya átadásán 2022. március 30-án.
MTI/Vajda János