Miskolc. 50 ezer a melósoknak, a főnököknek semmi

KÖSZÖNET A VÁROST MŰKÖDTETŐKNEK

Nehéz időkben minden segítség számít, Miskolc pedig ezzel szeretne köszönetet mondani azoknak, akik működtetik a várost.

A polgármesteri hivatal sajtóosztálya pénteken kiadott közleményében azt írja, „Covid, rekordinfláció, energiaválság, féktelen áremelkedések – az utóbbi években és hónapokban Magyarország más településeihez hasonlóan Miskolcnak is bőven kijutott a nehézségekből. De a város nem omlott össze, nem állt le, a buszok és villamosok járnak, a szemetet elviszik, működik a bölcsődei, óvodai, illetve a szociális és idősellátás – és ez nagyon nagy eredmény. Olyan eredmény, amely az olykor fájó, de megalapozott és feltétlenül szükséges takarékossági intézkedések, több ezer miskolci munkavállaló, több ezer miskolci ember mindennapi erőfeszítései és áldozatvállalása nélkül nem valósulhatott volna meg.”

– Miskolc város vezetése és a Miskolc Holding Zrt. vezetése ezeknek a dolgozóknak szeretne köszönetet mondani a szolgálatért, amellyel működésben tartják a várost, azzal, hogy a karácsony és az újév közeledtével egy egyszeri, bruttó 50 ezer forintos év végi juttatást biztosít nekik, amely segíthet a drasztikusan megemelkedett rezsiköltségek kifizetésében – írták.

Azzal folytatják, hogy „bár a város és a Miskolc Holding az elszabadult árak és rezsidíjak miatt rendkívül nehéz helyzetben van, a folyamatos, megfeszített válságkezelési munkának és a felelős, átgondolt takarékossági intézkedéseknek köszönhetően sikerült erre az egyszeri, nem túl magas, de a jelenlegi helyzetben és a lehetőségekhez mérten mindenképpen örömteli egyszeri juttatásra forrást biztosítani.”

– Ezzel szeretnénk megköszönni a munkát a buszvezetőknek, akik minden hajnalban, a legnagyobb hidegben, a legmostohább időjárási körülmények között is beülnek a vezetőfülkébe, és biztosítják azt, hogy működjön a tömegközlekedés, a bölcsődei, óvodai, illetve a szociális és idősellátásban dolgozóknak, akik világjárvány, vírushelyzet és energiaválság idején is gondoskodnak a gyermekekről, az idősekről és a rászorulókról. És így szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik a város kötelékében minden nap fáradhatatlanul azért dolgoznak, hogy Miskolc az energiaválság, a drasztikus áremelkedések és a rekordinfláció miatt kialakult legkomolyabb nehézségek, a legmostohább körülmények között is működjön – tették hozzá.

A polgármesteri hivatal és az önkormányzat ezt a juttatást a vezetők egyetértésével csak a beosztott munkavállalóknak fizeti ki, a polgármesternek, az alpolgármestereknek és a jegyzőnek nem. A polgármester és az alpolgármesterek azzal a fizetésemeléssel sem éltek, amit januári hatállyal még tavaly decemberben szavazott meg az Országgyűlés minden helyhatósági vezető számára.