Ezért szerelték le teljesen a díszkivilágítást a miskolci főutcán

Veres Pál, Miskolc polgármestere valamelyest megértette a fényeket hiányolókat. Vasárnapi Facebook-bejegyzésében a következőket írta: „Fények nélkül nincs karácsony. Olyan nem lehet, bármennyire nehéz is a város helyzete, hogy Miskolc főtere sötétben várja az adventre érkezőket. Személyesen adtam utasítást a Szent István tér kivilágítására, hogy legalább ennyi megmaradjon az ünnep fényeiből.”

Sötét marad a főutca

A város főutcája, a sétálóutca, amelyet mindig büszkeséggel emlegettek, sötét marad. Sőt, nagyon sokan észrevették, hogy a tetszetős világító installációkat nem hogy nem kapcsolták fel, hanem egyszerűen leszerelték a főutca felől. Azokat, amelyek – mint sokan mondják is – esztendők hosszú sora óta kint vannak és nem csupán az év végi ünnepekkor, hanem az év eleji kocsonyafesztiválok alkalmával is emelték a rendezvények fényét.

Sokba került volna a javítás

 

„Mivel ebben az évben a város szűkös költségvetése nem tette lehetővé a díszkivilágítást, így az égősorokat nem javították ki, ezért a visszatelepítésük is elmaradt. A javítás körülbelül 20 millió forintba került volna…”

boon.hu