Így zsidózik a Jobbik önkormányzati képviselője

Juhák Tamás kompenzációs listáról került be a pesterzsébeti önkormányzatba, azonban az ellenzéki képviselő múltja korántsem feddhetetlen. A judapestező Bíró László kampányát is támogatta a pesterzsébeti politikus – írja a Mandiner.

Időközi választást tartanak decemberben Pesterzsébeten, miután szeptemberben elhunyt Komoróczy László önkormányzati képviselő. Úgy tudni, az ellenzéki összefogás jelöltje Jurák Tamás lesz, aki mellett teljes mellszélességgel áll ki Juhák Tamás is, aki a Jobbik színeiben jutott be 2019-ben a testületbe kompenzációs listáról – ismerteti a Mandiner.

Juhák múltjában pedig sok érdekességre lehet bukkanni: szidta az MSZP-t, az ellenzéki garnitúrát en bloc, de nem maradt el a zsidózás sem. Pár éve tovább osztotta Facebook-oldalán a Jobbikhoz köthető Alfahírnek az egyik cikkét, ami az MSZP lesújtó népszerűségi eredményeivel volt kapcsolatos. A politikus ennyit írt a bejegyzéshez:

„A baloldal már amúgy is majdnem teljesen felszalámizódott, talán nem is kár érte.”

Korán beilleszkedett a Jobbikba

Juhák Tamás ismerőseit nagy előszeretettel köszönti fel válogatott antiszemita kijelentésekkel, ismerősének születés- és névnapján is zsidózással gratulált.

Az is előfordult, hogy a tíz évvel ezelőtt történt pesterzsébeti gépkocsifeltörések miatt az azóta már betiltott Magyar Gárdát hívta volna a kerületbe. Egy videóban pedig arról beszélt, hogy szerinte támogatandó lenne a szegregált oktatás, hogy a cigányokat és a magyarokat külön oktassák.