Miskolc. Enyhe ítélet a Kiss Ernő, Thököly sarkon történt halálos közúti baleset ügyében

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott határozatával
felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2021
júliusában elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen szabályosan átkelő
sértettet.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi Miskolcon, a
Thököly utcán közlekedett, amikor a Kiss Ernő utcai kereszteződésbe a
járműforgalmat irányító fényjelző készülék zöld jelzésére kb. 40 km/óra
sebességgel úgy haladt be és kanyarodott balra, hogy nem biztosított
elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen tartózkodó sértettnek, őt
fékezés nélkül, a gépjármű bal első sarokrészével elütötte. A sértett
asszony a baleset következtében olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett,
hogy két nappal később elhunyt.
A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a
tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság közúti baleset okozásának vétsége
miatt őt 2 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett
szabadságvesztésre és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra
ítélte és egyúttal előzetes mentesítésben részesítette. Enyhítő
körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, beismerő
vallomását, megbánó magatartását, tekintettel volt továbbá a sértetti
hozzátartozó felé teljesített nagyobb összegű kártérítésre, járadék-
fizetésre, valamint gondatlanságának enyhébb fokára. Súlyosító
körülményként esett latba, hogy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történt a
baleset.
Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész három
munkanapot tartott fenn jogorvoslati nyilatkozata megtételére.