Értékes holmik? Mit tegyünk velük?

Egy teli padlást megélhetünk áldásként, de éppen átokként is. Minden attól függ, mennyire látjuk át, mi rejtőzik a poros dobozokban és hogyan közelítjük meg azokat a tárgyakat, amiket talán senki nem akar. Lehet, hogy kincsesládára leltünk és még nem sejtjük? Érdemes nyitott szemmel járni, ha nagyszüleink vagy szüleink tetőtéri lerakóhelyén kutakodunk vagy ha felháborodásunkra egy megvásárolt házban a régi tulajdonos ott hagyott néhány vélt kacatot. Megeshet, hogy nem is lim-lom, hanem igazi értékes holmi. Ha így van, akkor mit tehetünk velük? A szakemberek, akiknek profiljába tartozik ezek értékbecslése és felvásárlása, így például a festmény felvásárlás, segítséget nyújthatnak a felszámolásban.

Érdemes nyitott szemmel járni

Mindnyájunk számára fontos, hogy rendezett körülmények között, letisztázott terekben élhessünk. Mivel sokan pont akkora házat vagy lakást engedhetnek meg maguknak, amekkorára szükségük van, néhány felesleges holmi is beszűkítheti ezt az érzetet. Fontos, hogy rendszeresen szelektáljunk és felmérjük, mire van szükségünk és mi az, amitől érdemes megválni. Minden azon múlik, hogy felismerjük-e, ha valamilyen tárgyban a lehetőség rejlik, hogy akár értékes is lehet. Ezek talán olyan dolgok, amelyek nem első látásra tűnnek annak, de utóbb kiderülhet, hogy mégis azok. Lehetnek ékszerek, festmények, ritka porcelánok, használati tárgyak.

Régi festmények új élete

Mindnyájunk otthonában fellelhető egy-egy ajándékba kapott vagy megörökölt festmény. Ez lehet egy antik festmény vagy akár egy olajfestmény is. Ehhez nem kell arisztokratának vagy nemesek leszármazottjának lenni, mivel a XX. században a háborús időszakokban bárki hozzá juthatott egy-egy értékes darabhoz. Amennyiben látunk a talált vagy megörökölt festményeinkben fantáziát, de valós értéküket nem tudjuk felmérni, érdemes egy hozzáértő segítségét kérni, aki ingyenes értékbecsléssel el tudja indítani a folyamatot, amely jó esetben az adott kép megvásárlásával végződhet.

Lehet a porcelán is értékes?

Magyarországon olyan világhírű gyártók működnek, mint például a Zsolnay és a Herendi porcelánmanufaktúra vagy a Hollóházi kerámiák. Ennek a három porcelángyártó termékeinek a legnagyobb az értéke, s mivel jelenleg ezek egyik fénykorát éljük, gyakran érdekli a porcelán felvásárlás szakértőit. Ilyenkor, csakúgy, mint az előző esetekben, a hozzáértő ingyenes értékbecslést követően akár azonnal, készpénzben és magas áron megvásárolja azokat. Ez megoldást jelenthet akkor is, ha ajándékba kaptuk vagy megörököltük.