Premier. Nem válaszolt az orosz diplomácia hivatalos megkeresésére az a miskolci szálloda, ahonnan kilakoltattak két orosz turistát

Nem válaszolt az orosz diplomácia hivatalos megkeresésére az a miskolci szálloda, ahonnan kilakoltattak két orosz turistát – mondta el a TASZSZ orosz állami propagandaügynökségnek a debreceni orosz főkonzulátus vezetője.

Dracsevszkij Konsztantyin Leonyidovics azt hangoztatta, hogy a történtek „európai mércével mérve meglehetősen súlyosnak” számítanak. A diplomata jelezte, az orosz főkonzulátus már hétfőn levelet írt a város önkormányzatának, s egyben megkeresést küldött a miskolci Premier Hotel vezetőségének.

Mint lapunk elsőként megírta, november huszadikán este két orosz turistának el kellett hagynia a szállodát, ahol szobát béreltek. Az egyik vendég azt mondta, sürgősen távozniuk kell, mivel az igazgató közlése szerint a tulajdonos ukrán, és jelenleg háborús övezetben tartózkodik.

Állítólag orosz turistákat tett utcára egy miskolci szálloda ukrán tulajdonosa, a debreceni orosz főkonzulátus már tájékozódik az ügyben

A város önkormányzata sajnálkozását fejezte ki az incidens miatt, s közölték, elítélnek minden etnikai, nemzeti hovatartozáson, vallási vagy politikai nézeteken alapuló megkülönböztetést. Ugyanakkor az érintett hotel még mindig nem válaszolt az orosz megkeresésre. A főkonzul elmondta, hogy a miskolci polgármesterrel való megbeszélésén hangot kíván adni annak, hogy megengedhetetlen az orosz állampolgárok irányába tanúsított hátrányos megkülönböztetés.

Ami az orosz turistákat illeti, a beszámoló szerint nekik más problémájuk nem volt magyarországi tartózkodásuk alatt.

Az ukrán tulajdonban lévő miskolci szálloda szerint békében váltak el az elküldött orosz turistáktól

Az igazgató azt hangsúlyozta, szó se volt kényszerítésről,…

A Premier Hotel Miskolc egy Facebook-bejegyzésben azt írta, senkit sem lakoltattak ki erőszakkal. Álláspontjuk szerint annyi történt, hogy megkérték őket, hogy költözzenek át a másik szállodába, elkerülendő a többi vendéggel való konfliktushelyzeteket. Az orosz vendég mindenbe belement, és azt is elmondta, megért mindent, nem támogatja az ukrajnai háborút. Állítólag még arról is beszámoltak, milyen segítséget nyújtottak az ukránoknak. Jelezték, minden támogatást megadtak nekik, hogy a közeli szállóban szobát kapjanak. Megemlítették, hogy a különböző közösségi oldalakon elterjedt értékeléseket – amelyek a takarítást és a különféle szolgáltatásokat minősítik le – „mély rágalomnak” tartják, és nem kívánják mentegetni magukat a hazugságokkal szemben. nepszava.hu