A Miskolci Tankerületi Központ igazgatója, László István 2,2 millió forintot kapott
Tóth Endre momentumos politikus kedden hozta nyilvánosságra az összes tankerületi vezető jutalmát. Az összeg: 110 millió forint.

A Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa 10 hónapos jogi huzavona után szerezte meg a tankerületi igazgatók tavaly év végi jutalmainak összegét – írja a Telex.

Elsőként, november 17-én, annak a három tankerületi igazgatónak a jutalmát hozta nyilvánosságra, akiknek a neve a pedagógusokat ért fenyegetések kapcsán vált ismertté. Ezt követően a három érintett tankerület azonnal bejelentette, hogy jogi lépéseket tesznek a képviselővel szemben.

Három nappal később Tóth nyilvánosságra hozta a tíz legjobban jutalmazott tankerületi igazgató nevét. Ebből kiderült, a legnagyobb jutalmat a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin kapta, egészen pontosan 2,5 millió forintot kapott év végén.

Másnap olyan tankerületi vezetők 2021-es jutalmát tette közzé, akik valamilyen módon a Fideszhez köthetők, például korábban a párt országgyűlési képviselői, alpolgármesterei vagy polgármesterjelöltjei voltak.

Kedden aztán az összes tankerületi vezető 2021 év végi jutalmát nyilvánosságra hozta, a “motivációs elismerések” összege összesen 110 millió forintra rúg. A listából megtudhatjuk, hogy a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója, László István 2,2 millió forintot kapott. (

– A közoktatás bürokratikus fenntartói szervezetének vezetői úgy kaptak 1 és 2,5 millió forint közötti “motivációs elismerést”, hogy a tankerületükben dolgozó pedagógusok semmiféle év végi jutalmat nem kaptak – mutatott rá Tóth Endre momentumos politikus.

A Klebelsberg Központ (KK) szerint „a motivációs juttatásoknak semmi köze a pedagógusok béréhez, hiszen egyik esetben kormánytisztviselői, másikban pedig közalkalmazotti státuszról van szó, melyekre külön szabályozás és külön bérkeret vonatkozik.”

fotó archív