Egy magyar fotós képe Herszonból, amiben benne van, mit jelent a háború

többszörös sajtófotó-díjas Hajdú D. András ezekben a hetekben a norvég közszolgálati tévé stábjával dolgozik Ukrajnában. A stáb az elsők között jutott be a felszabadított Herszonba azok után, hogy erre a hatóságok engedélyt adtak. (A CNN és a Sky News stábja még ezelőtt utazott a városba, őket ki is tiltották az ukrán hatóságok.)

Hajdú D. Andrást és kollégáit azon a napon vitte be busszal Herszonba az ukrán katonaság, amikor Zelenszkij is ott járt. Körülbelül három órát kaptak a városban, a buszról leszállva azonnal fotózni kezdett.

Voltak, akik ünnepeltek ekkor, de voltak, akikben még egyáltalán nem oldódott fel a feszültség. Meglátta ezt a fiút, akiről nem tudja, hogy kicsoda, de az arckifejezésén azt érezte: pontosan visszaadja azt, amit ő maga is érez, amióta Ukrajnában riportozik (a háború kezdete óta többször járt már az országban).

Azon a napon készített nagyjából ezer képet, de amikor vége lett a riportútnak, egyből ezt a kockát kereste, mert tudta, hogy ez a leginkább kifejező.

A képről sokaknak a Jöjj és lásd című szovjet háborús film főszereplője, Florya jut eszébe.https://444.hu/2022/11/19/egy-magyar-fotos-kepe-herszonbol-amiben-benne-van-mit-jelent-a-haboru