Skip to content

Ismét élőlánccal indul a reggel, délután tüntetés is lesz

Ismét élőlánccal indul a reggel, délután tüntetés is lesz

Ismét élőlánccal indul a reggel, délután tüntetés is lesz

Folytatódik pénteken az oktatás helyzetének és a tanárok bérének rendezését követelő demonstráció-sorozat.

Jogaikat követelő tanárok
Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

November 18-án ismét több ezren fognak utcára vonulni az oktatásért, erre a napra a pedagógusok egy része ismét sztrájkot, a velük szolidaritást vállalók pedig ismét élőláncot szerveztek. Az élőlánc ezúttal kisebb lesz, mint október 27-én volt: ezúttal nem a Nagykörutat ölelik körbe a tüntetők. A pesti oldalon nagyrészt a Kiskörút gyűrűjében állnak majd a diákok, szülők és tanárok: a Margit híd pesti hídfőjétől a rakparton áll fel az élőlánc, majd a Parlamentnél bekanyarodik a Bajcsy-Zsilinszky útra, a Károly körúton, a Múzeum-körúton folytatódik, egészen a Vámház körútig, ahol összeérnek a Szabadság hídon állókkal, onnan a budai oldalon a felső rakparton áll majd az élőlánc a Margit hídig. Mutatjuk az egészet a szervezők ábráján:

© Facebook

Délután pedig tüntetés lesz, délután öt és este hét óra között a Március 15. téren. A demonstrációt az Egységes Diákfront szervezi és vonulásra érdemes készülni: a Március 15. térről a tüntetők az Erzsébet hídra vonulnak, majd a Lánchíd utcán keresztül fognak eljutni a Clark Ádám térre.

Az esemény leírásában a diákok kiemelték: a közmédia hallgat az országban zajló demonstrációkról, nem tájékoztat az oktatás valódi állapotáról, ezért négy követeléssel fordultak a közmédiához:

  • az M1 számoljon be a tüntetésekről,
  • hétköznap, főműsoridőben tegye ezt meg,
  • legalább öt percig,
  • méghozzá élő adásban.

Választ egyelőre nem kaptak, de azt írták, tűkön ülve várják.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



7 Comments

  1. Névtelen
    2022.11.18. 15:52

    Hiába a hőbörgés. Tessék szétnézni Európában, sőt szerte a világban. Mindenhol tüntikéznek, a hülye és/vagy kilóra megvett brüsszeli marhák meg – beismerve hogy szart illetve azt sem ért az Oroszország elleni szankciózás – még tovább feszítik a húrt.
    http://keptarhely.eu/images/2022/10/23/v00/20221023v00xpfr7u.jpeg
    Csak érdekességképpen, ’56-ban az egyetemistákat, most a középiskolásokat cukkolták bele a buliba. Felkészülnek az általános iskolák, majd az óvodák… 🙂 🙂 🙂

    1
    5
    • Névtelen
      2022.11.19. 13:42

      Te is készülhetsz!

      4
      1
    • Névtelen
      2022.11.19. 14:36

      Pedig nagyon egyszerűen le lehet állítani a tüntikézést: adjatok németországi béreket a magyar pedagógusoknak és többé eszük ágában sem lesz sztrájkolni.

  2. Névtelen
    2022.11.19. 07:30

    na, megbukott azóóóbán?

    1
    4
    • Névtelen
      2022.11.19. 13:40

      Ami késik, nem múlik! Te is készülhetsz csicska! Fogunk még focizni a fejeddel, patkány!

      3
      1
      • Névtelen
        2022.11.19. 14:38

        Na, te se egyél marhapörköltet, mert az nálad kannibalizmusnak minősül! Még ha duplán is bőgsz… 🙂 🙂 🙂
        A patkányról meg annyit, hogy itt látható a patkánykirály:
        https://i0.wp.com/www.cinegore.net/wp-content/uploads/2016/10/krypto09_1.jpg
        Korábban összefosás, moslékkoalíció és dollárbaloldal néven emlegették, de mára már nem kunszt, hanem dunsztosüvegbe kerültek.
        😛

        1
        2
        • Névtelen
          2022.11.19. 22:46

          Szép családi fotó. Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük