A múlt köde. 2020.- Volt, nincs! Eltüntették Csöbör képviselő fantomkerékpárutat hirdető kőtábláját

Csöbör Katalinnak a kivitelezés el nem kezdésére vonatkozó magyarázatát érdemes kiegészíteni azzal, hogy a kerékpárút építéséről már 2017-ben aláírták a támogatási szerződést – tudtuk meg a polgármestertől. Két év alatt azonban nem sikerült hozzákezdeni a földmunkákhoz, még a kivitelezői tendert sem írták ki, csak az előkészültekre futotta. Ezt az időszakot Csöbör azzal védte, hogy ez legalább annyira fontos szakasza a projektnek, mint az építése. „Kívülállók szempontjából valóban úgy tűnhet, a projekt nem halad, amíg a kivitelezést nem tapasztalják, ám a szakemberek tisztában vannak azzal, hogy az ezt megelőző időszak adminisztrációs feladatai legalább annyira fontosak, mint maga az építés” – igazította el az LMP-s érdeklődőt a Fidesz képviselője.

A polgármestert kérdeztük a kerékpárút áttervezéséről is, amiről megjegyezte: az nem volt jelentős változtatás, a nyomvonalat nem érintette. Annyiban módosították a terveket, hogy a bringaút azon a részein is fog új burkolatot kapni, amelyek korábban készültek, de már repedések szabdalják. Ezeken a helyeken, eltérve az eredeti tervtől, nem csak megfoltozzák, hanem új réteget terítenek rá.

Az Alsózsolca, Onga és Miskolc irányába épülő 4,5 kilométer hosszúságú kerékpárút (2 kilométer felújítás + 2,5 kilométer új szakasz) megvalósításhoz 288 millió forintos állami és európai uniós támogatást kapott a település, és ez a projekt teljes költségvetését fedezi. Felsőzsolca polgármestere abban bízik, augusztusban elkezdődhet a kivitelezés, és 2021 végére tényleg átadhatják az utat a kerékpárosoknakhttps://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/volt-nincs-eltuntettek-a-fideszes-kepviselo-fantomkerekparutat-hirdeto-kotablajat-131805