Nyílt levelükben saját iskolájuk konkrét problémáit is felsorolták:

  • „Matektanárunk, aki 18 évi középiskolai tanítás után lépett le idén, tavasszal még olimpikonokat nevelt, most pályakezdő informatikusként lényegesen többet keres, nem beszélve a munkahelye felszereltségéről.
  • Magyartanárunk most, tanév közben hagyta el a közoktatást.
  • Nyugdíjból hívnak vissza tanárokat.
  • Több tanárunk különböző szakmákat tanul, hogy a fizetését ki tudja egészíteni (Asztalosnak tanuló tanárunkból nem is egy van, de villanyszerelőről is tudunk.)
  • Mindez kiegészül azzal, hogy folyamatos bizonytalanságban vagyunk, hogy a tanáraink vajon meddig fognak minket tanítani, akár azért, mert engedetlenség miatt kirúghatják őket, vagy csak szimplán elhagyják a pályát, hogy el tudják tartani a családjaikat.
  • Kiegészül azzal, hogy idén már megint mi visszük a fénymásoló papírt, hogy azt hallottuk tanárainktól, hogy nem fizetik a tanulmányi versenyek útiköltségeit sem, hogy könyvek fele pocsék, s a vacak ablakokon behúz az őszi hideg”https://444.hu/2022/11/18/ulosztrajkolo-miskolci-diakok-az-elolancok-ellaposodnak-valami-ujat-akartunk