KERÉKPÁRÚT KÖTI MAJD ÖSSZE MISKOLCOT ÉS FELSŐZSOLCÁT

Tajthy Ákos

Az újonnan megépítendő szakasz tavaszra lehet készen, és ez csak egy a következő hónapokban megvalósuló négy kerékpárút közül.

Badány Lajos, Veres Pál és Miklós Viktor. Fotó: Mocsári László

A munkaterület átadásával megkezdődött a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárút kivitelezése. A beruházás részleteiről kedd reggel sajtótájékoztatón számolt be a miskolci városvezetés az XXL áruház parkolójában, ide fog ugyanis befutni az újonnan kialakítandó, biciklivel is járható útvonal.

A kivitelezés részleteiről a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője beszélt. Mint mondta – az új szakasz több mint egy kilométer hosszú lesz, az áruháztól a József Attila utca melletti, jelenleg kihasználatlan járdának nyomvonalán fog a haladni a bicikliút, a meglévő aszfaltcsíkot azonban átépítik, kiszélesítik, így osztott pályán felerészben járdaként, a másik oldalon pedig kerékpárútként fog funkcionálni. Az M30-as autópálya felhajtója előtt jobbra, Felsőzsolca felé fog kanyarodni az útvonal, ahonnan egy teljesen új szakaszt épít a kivitelező egészen az autópálya alatti, már meglévő alagútig. A kerékpárút ezen áthaladva éri el a régi zsolcai körforgalmat, az árvízi emlékmű környezetét – tájékoztatott Miklós Viktor.

A mostani bringaút-fejlesztési projekt részeként nemcsak ez a szakasz épül meg, hanem további három is: elkészül a Cserfa utca-Mexikóvölgy közötti összekötő erdei kerékpárút, valamint a Mexikóvölgy és a Diósgyőri vár közötti szakasz, a Kondor Béla utcán pedig kerékpáros nyomot alakítanak ki. A bringautak TOP-os forrásból, mintegy háromszáz millió forintból valósulnak meg. Ebből a Miskolc és Felsőzsolca közötti szakasz mintegy 115 millióba kerül és várhatóan jövő tavaszra lehet kész.

Ez a beruházás is segíti Miskolcot abban, hogy egy élhető, zöld, környezettudatos várossá váljon már középtávon is – ezt már Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere mondta. Mint mondta, a város ennek érdekében számos lépést tett: ezért adott át korábban használt sütőolaj gyűjtőpontokat, ezért igyekszik a nehéz helyzet ellenére is fenntartani a közösségi közlekedést, és ezért tesz meg minden a mikromobilitás ösztönzése érdekében is.

A tábla már kint van, a megújult kerékpárút jövő tavaszra készülhet el. Fotó: Mocsári László

– Ez utóbbi része a kerékpárutak folyamatos fejlesztése is. A városvezetés célja az, hogy a most elkészülő szakaszok a már meglévő hálózattal együtt egy Miskolcot teljes mértékben átszövő, egymással összefüggő kerékpárút-hálózatot alkossanak, melyek a város határában csatlakoznak a már elkészült országos hálózathoz is – mondta Badány Lajos.

Veres Pál, Miskolc polgármestere végül hozzátette, a kerékpárutaknak a városlakók közlekedése szempontjából turisztikai jelentősége is van, hiszem évek óta nagy népszerűségnek örvend a kerékpáros turizmus is.

– Az aktív turizmus fővárosaként Miskolcnak a fő célja, hogy minél több turisztikai attrakciót biztosítsunk a városban. Ezt segítik a mostani kerékpárút-fejlesztések, a miskolctapolcai őspark és a Csónakázó-tó megújítása, a Diósgyőri vár fejlesztése, a belvárosban a Horváth-tető átadása, az Avastető fejlesztése, ahol a tervezés utolsó szakaszában vagyunk. Az Avasi kilátó felújítása jövő tavasszal indulhat el, miután a közbeszerzésre több olyan pályázó is jelentkezett, mely a rendelkezésre álló forrásból el tudja készíteni a munkát, de már az engedélyezés utolsó szakaszában van a Diósgyőrt Lillafüreddel összekötő kerékpárút építése is – jelentette ki a városvezető.