Az emberiség többsége számára az életfeltételek jelentős szűkülése kikerülhetetlen

Gelencsér András környezettudós, a Pannon Egyetem rektora nyáron azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy a jelenleg ismert emberi civilizáció a klímaváltozás hatásai és a nyersanyaghiány miatt néhány évtizeden belül véget ér. Szerinte a helyzeten a megújuló, illetve zöld technológiák csak rontanak. Azóta lapunkban is több kutató vitatta az állításait és következtetéseit; volt, aki szerint szembe megy a tudományos konszenzussal, és voltak, akik szerint rossz adatokkal dolgozik. Összegyűjtöttük a legfontosabb ellenérveket, és megadtuk a lehetőséget Gelencsér Andrásnak, hogy reagáljon rájuk. Interjú.

A lapunknak adott júniusi interjú nyomán számos kritikát kapott, különösen a megújuló-, illetve a zöld energiát bíráló mondatai miatt. Többek szerint rosszul kalkulál, amikor azt mondja, hogy a napelemek hat évig csak a beléjük fektetett energiát termelik vissza, hiszen a napelem ma már fél, de legfeljebb két év alatt visszatermeli a befektetett energiamennyiséget, és nem is lesz belőle olyan gyorsan hulladék, mint ön állítja. Ugyanígy vitatták a szélerőművekre vonatkozó megjegyzéseit. Mit szól ezekhez a felvetésekhez?

Nagyon rossz érveléstechnikának tartom, amikor az összes közül kivesszük a teljes rendszer egyik elemét és hozzá a legjobb technológiát, miközben nem vesszük figyelembe a rendszert a maga egészében. A napelemnek például nem elég a celláit legyártani, amire ezek a kedvezőbb értékek vonatkoznak: azokat alumíniumkeretbe kell tenni, felszerelni, rögzíteni, kiépíteni a vezetékhálózatot, vezérlőegységeket, hogy csak néhány nélkülözhetetlen elemet említsek. Ráadásul ezeknek tartósan ellen kell állniuk a napnak, szélnek, viharnak is, és ehhez nem akármilyen anyagok kellenek. De még ha kiragadjuk is magát a panelt a rendszerből, a rövidebb megtérülési idő akkor is csak olyanokra igaz, mint a kadmium-tellúr napelem. A tellúr az egyik legritkább elem a földön (háromszor ritkább az aranynál), ezért ennek fogynak ki leghamarabb a készletei, tehát ha erre akarnánk alapozni a jövőt, akkor annak igen hamar vége lenne. Egy friss tanulmány szerint ez azt jelentené, hogy 2060-ig a most ismert készleteink 12-szeresét felhasználnánk, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Tehát akkor számolunk jól, ha a ténylegesen működő, komplett rendszerek teljes energia- és erőforrásigényével kalkulálunk.

FARKAS NORBERT / 24.HU

Viszont a hatékony működéshez szükséges napsütésnek, úgy tűnik, egyre inkább bővében vagyunk. Tehát mintha az éghajlatváltozás is kedvezne a napelemeknek.https://24.hu/belfold/2022/10/26/gelencser-andras-nyersanyaghiany-klimavaltozas-civilizacios-osszeomlas-vita-interju/