„A munkásosztály utolsó fotográfusa” – Chris Killip retrospektív kiállítása Londonban

A londoni The Photographers’ Gallery-ben nyílt meg a brit fotográfia meghatározó alakjának, Chris Killipnek retrospektív kiállítása, amelynek kurátorai Tracey Marshall-Grant és Ken Grant. A közel 150 képet felvonultató tárlattal egyidőben – a Thames & Hudson gondozásában – kiadásra került a Chris Killip 1946–2020 című album is.

„A munkásosztály utolsó fotográfusa” megnevezéssel is illetett Chris Killipet (1946–2020) Észak-Angliában készült fotói tették világhírűvé, valamint többek között az ezeket is magába foglaló 1988-ban kiadott In Flagrante című könyve. A fotográfus ennek az albumnak és természetesen folyamatos munkájának köszönhetően nyerte el a Henri Cartier-Bresson-díjat, ami után sok meghatározó lépéssel juthatott el később a Harvard Egyetem katedrájára is. Killip szerepei látszólag távol állnak egymástól, szinte ellentmondásosak, hiszen „a munkásosztály fotográfusa” egyben az Ivy League egyik neves egyetemének oktatójává is vált. A szerepek azonban Killip személyében és fotográfusi munkáján keresztül kerülnek egymáshoz igazán közel, hiszen fotográfusi hozzáállása és emberséges megközelítésmódja hidat épít a különböző társadalmi csoportok között.https://punkt.hu/2022/10/26/a-munkasosztaly-utolso-fotografusa-chris-killip-retrospektiv-kiallitasa-londonban/?fbclid=IwAR2CzOL2QiI9BfiOZHb3LXlQJ_paPUexO8uxw4wTkVv0ux8ZhyWpYo0a9ZQ